Oldalak

2016. július 24., vasárnap

" Egymásután a virágok Jönnek, mennek, száguldanak"


Czóbel Minka: Virágfolyam

Kivirított már a bodza
A gyalog is, meg a másik
El is szórta virágait
Piros hajnal-hasadásig.

Egymásután a virágok
Jönnek, mennek, száguldanak,
Egész tavasz, egész nyáron,
Mint egy széles virág patak.

Előbb ibolyáktól kéklik,
Illatozik levél-habja
Majd orgonát gyöngyvirágot,
Mind mind magával ragadja.

Liliomok, rózsák jönnek
Gyorsan illó füzértáncba,
Búzavirág, pipacs merül
Nem pihenő rohanásba.

Még százezer könnyű virág. -
Végre csak sárgult levelet
Hullat az ősz hideg habja
Behorpadó sírok felett.

Ezek is majd tovább folynak,
Elfújta már őket a szél,
Csak hómezők felett rohan
A nyugtalan ördögszekér.


A magához tért trombitafolyondár, s még virágzik is!

Nyári orgona teljes pompájában.

Fehérek, amik köszöntik egymást: leander és petúnia.


A száradók.

 Szömörce reggeli fényben.

 Hajnalka, az új! (Bár futót akartam vásárolni, de őt nem tudtam otthagyni.)

 Bugás hortenziák bontakozóban.

Valamikor írtam róla, a fehér virágzat színe lassan megy át rózsaszínbe.

 A mályvacserjék is nyílni kezdenek.

 Az egyetlen rózsánk, mondjuk 4. éve, a harmadik, de remélem utolsó helyén. A sarkantyúvirágok is otthonra találtak.

 Bíbor kasok mentával és hogy a sárga virág micsoda nem tudom. örököltük, évelő, s hűséges.


4 megjegyzés:

  1. Gyönyörek! Nyári orgonát szeretnék én is és mindenféle Hortenziát még a kertembe. :)

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép titkos kertetek van!!!!Nálunk nehezen viselik ezt a forróságot, egy nyári orgona bokromat le kell majd költöztetni a ház elé a csap mellé.

    VálaszTörlés
  3. Tami, a sötétlila és fehér egymás mellett pazar látvány. nagyon vágyom rá.Mamka, azt hiszem ennek jó helye van, bár több napfény érhetné. A ve4rs, kedvenc.

    VálaszTörlés