Oldalak

2016. június 20., hétfő

Innen-onnan

Olvasom a könyvet



s velem együtt olvassa, vagy inkább hallgatja felolvasásomat az uram.  (Ebben a hajnal óta szakadó esőben...) S folyamatosan, közösen állapítjuk meg, miközben jót szórakozunk: semmi új nincs a nap alatt,  legfeljebb más. "Mentés másként." (Most az emberi részét említem a könyvnek, mert élhetünk az 1800-as-as évek végén, az új század elején, vagy akár napjainkban ugyanazokra a megnyilvánulásokra ismerünk rá.) Amúgy a könyv történelmi, háttéranyaga érdekes, alapos, izgalmas világba vezet be. Amiről olvashattunk, tanulhattunk már, de így a magánélet felől közelítve, dokumentumokkal alátámasztva azért egészen más.
(Az egyik szerzővel riport.)

Hallgatom a rádiót. Felolvasás, az ötvenes éveket illusztrálják: dolgozó paraszt... Ha nincs kormegjelölés, akkor is egyértelmű a "dolgozó" jelző miatt. Legfeljebb a dolgozó paraszt akkor inkább már tsz tag volt. A kor elvárásai miatt akkor úgy jobban hangzott.

Nézem filmen a megható történetet, ahol a leszbikus párból a szülőanya hal meg, s a nagyszülők elveszik a párjáért betegségében harcoló, a kislányt fogantatása óta kísérő, majd nevelő másik anyától a gyermeket.

 
S ma a rádió családi műsorában a meleg párok gyermekvállalásáról (is) esik szó. Milyen családmodellt állítanak a gyerekek elé? Vállaljanak, vállalhatnak-e így gyereket? Aztán átfut rajtam, s mi van a házastárs nélkül szült, s az elvált szülők gyermekeivel? Ott milyen a családmodell? A műsor is felveti, hamarosan.

S ugyanezen műsor korábbi adása, ahol a pár szépen vált el, ma is barátok, találkozáskor puszival köszöntik egymást. A kislány mégis csikorgatja a fogát álmában. A gyerek ezt a nagy harmóniát mégis másként éli meg.

2 megjegyzés:

  1. Tartalmas napotok volt, van. Olyan témák kerültek elő melyek egyenként is rengeteg kérdést szabadítanak fel bennünk, így egyszerre említve őket lehetetlenség érdemleges választ adni rájuk. A könyvet elolvasom, mert jónak tűnik. A filmet láttam és belesajdult a szívem a másik anya érzelmei miatt. A mai családmodellek pedig annyira kuszák, hogy ember legyen a talpán aki eligazodik bennük. A gyerekek isszák meg a levét ennek a zűrzavarnak. Nincs irányjelző biztonsági fényeket mutató kilátótorony, így sokan elvesznek emiatt a nyílt vízen.

    VálaszTörlés
  2. Györgyi, én is nagyon drukkoltam neki.

    VálaszTörlés