Oldalak

2016. május 30., hétfő

Szubjektív és objektív megjegyzések a beszámolók elé

Egy kirándulást, utazást szubjektív és objektív dolgok nagyon befolyásolhatnak. Murphy úr most nagyon mellém állt. Az utazást, s az első két napot erős érfájdalom kísérte, a hetes úton már a visszafordulást fontolgattam. Úgy látszik három éve ez minden májusomat, vagy a nagyon meleg idő megjelenését kíséri nálam.

Hatodik hetes epe műtötten, -itt inkább diétás gondokra gondolok- elindulni nagy vállalkozás, az étkezés miatt. Otthon már gyakorlatilag nem volt gondom, most aztán akadt. A hasmenést ez okozta vagy némi vírust szedtem be  (mert a háziasszony is panaszkodott) utólag már nehéz kideríteni. Napokig kísért. Senkinek nem kívánom. Szóval megismertem az összes falusi lehetőséget, a közmunkások mellékhelyiségeit, stb.  A kulcsok sokszor náluk ill vezetőiknél voltak, általában segítőkészek voltak velem, még a boltosok is, tehát szavam nem lehet. Csak kellemetlen volt. Az viszont nagyon.

Harmadik kísérőnk a vihar és eső volt. Néha látni a fotókon, milyen is volt az ég. Dörgött, morgott, esett, esni akart. Így utaztunk.

A neten talált beszámoló mellett a Középkori templomok útja     weblap volt az iránytűm. (Mivel netre ott nem tudtam felmenni maradt a házigazda két könyve: "Közel az ég hozzám, közel az Istenem" fotóalbum tanulmánya vagy kísérőszövege. Nagyon jó volt!!!!! S a Középkori templomok Szabolcs-Szatmár megyében, igaz közel 20 éve jelent meg, de alapokat adott, s tájékozódni tudtam, hova is megyünk. S utoljára maradt a Vendégváró Szabolcs-Szatmár megye c.kötete. Ezt is kb. 20 éve adhatták ki, akkor a legjobb volt a könyvpiacon. Nagyon hiányzik egy felújított változata, minden megyét beleértve.

Pl. írt a lónyai temető fejfáiról. (Utólag vettem észre az útikönyvben, mert elfeledtem, hol is voltak ezek? Úgy fordultunk vagy 20 km-ről vissza megnézni.) "A híres lónyai fejfás temetőben áll a Lónyay család   19. századi -neogót stílusban épült- műemlékjellegű sírkápolnája." Ezt meg is találtuk.



 Mondhatom egy-egy fejfa volt a sírok közt. Azt hittem rossz  helyen járunk. (Ez vagy félrevezetés vagy azóta eltűntek a  fejfák.)


A Bereg Múzeum Vásárosnaményban egy csoda.

 Nagyon gazdag gyűjteménye van, szépen bemutatva. Érdekes és új dolgokat ismertem meg, sajnos hazafelé, mert odafelé, hétfő lévén zárva volt. Egy kirándulócsoport tagjai jegyezték meg ott, úgy tudta a hölgy ez egy szegény vidék, s micsoda értékei vannak. Így is van. A mezőgazdaságból élnek, s nagyon odafigyelnek a turizmusra. Kerékpárút és ez a templomprogram is ezt bizonyítja. Szépen karbantartott, virágos települések, vendégházak  mindenfelé. Gyönyörűen felújított, ritka ékszerdoboz templomokban jártunk. Folyt.köv.

3 megjegyzés:

  1. Szatmárcsekén van a csónakos fejfa-temető...de egy részét már "rendes" kő sírokat alkalmaznak...lehet a másik oldalon mentetek vissza.

    azt hiszem erről írsz, amikor 20 km-t visszafordultatok...

    VálaszTörlés
  2. Javítottam, nem voltam egyértelmű, Lónyáról van szó. Nincsenek már fejfák, inkább alig-alig van egy kettő, "szép, beton sírkövek" vannak helyettük. Kár értük. A templomos bejegyzés félig kész, a templomuk egy csoda. Sokan jönnek ide. A szatmárcsekei egységes, ott viszont beton van elvétve.

    VálaszTörlés
  3. Mar maskor is megjegyeztem milyen gazdagon mutatod be hazankat.Az ember, en sem hinnem , hogy ennyi latnivalo van.Nagyon halas vagyok Neked ezert, mert legalabb igy bejarom:)
    Szep bejegyzes ismet:)Koszonom!

    VálaszTörlés