Oldalak

2016. május 31., kedd

Az ékszerdoboz: Csaroda

Külső és belső harmónia, szépség, finom részletek. Így maradt meg bennem a templom. Csodálatos virágos környezetben,  szinte a lábánál  a Csaronda patak fekete vize, állat-és növényvilága. Beregben járunk, a mocsarai révén régen elzárt vidék volt, nehezen megközelíthető, így maradhattak meg a gyönyörű templomok e vidéken.




 A körerkélyes torony a zsindellyel fedett tűhegyes sisakkal.

  A harangtorony 19. század közepi, míg a templom az 1300-as években épült.






















 A benyomásoktól megyek a részletek felé.





Az északi fal bizáncias stílusú freskói, a mosolygó szentek. Ugyanaz a festő dolgozott itt, aki Lónyán is.


 A kora gótikus freskók a szentélyből.
 




 A fájdalmas Krisztus Szent Dorottya és Alexandriai Szent Katalin a keleti oldalról és Zsigmond korából.


S a reformáció idején falra került virágdíszítés, amely a szűrök mintáját idézi.




  
 A népies barokk berendezés.
 


 Ha valaki kíváncsi hangos idegenvezetést is hallgathat.

Hosszú voltam, sok a fotó, szerettem volna visszaadni mindazt a szépséget, amit ez a templom rejt.

14 megjegyzés:

  1. Teljesen nyilvánvaló,hogy nem református templomként kezdte az "életét" a templom.Csak az 1600-as években lett kinevezve reformátusnak.Azért is találhatók freskók a falon,pláne szentek képei,hiszen az általuk épített templomok fehérek.Jó,hogy vissza tudták állítani a régi állapotot,mint a lónyai templomnál.
    Nagyon szép képek,szép helyeken jártatok.
    Ilyenkor mindig megbizonyosodom arról,hogy olyan sok szépség van kis hazánkban is,amit nem láttunk,hogy csak akkor kellene külföldre költeni a nyaralásra szánt pénzünket,ha már végigjártuk Magyarországot.Minden megtalálható itt is.Víz,hegyek,építmények,múzeumok,erdők,puszták,rétek...
    Anci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anci, látod, inkább a művekre, mint a vallásokra figyeltem. Igazad van. S igazad van, nagyon sok az ismeretlen szépség hazánkban. Lám e kicsi területen is, s miket mutatok még.

      Törlés
  2. Remek külső állapot és káprázatosan szép beltér. A fali freskók, a festett padok és kazettás berakások, a gyönyörűen hímzett oltárterítők. Választani sem tudok, hogy melyik tetszik jobban, de talán nem is kell. Így egyben szép az egész. Köszönöm, hogy láthattam. Remek fotók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Miklós, látom észrevetted az általam nem is jelzett részleteket is. Az az oltárterítő csodaszép volt. Adtak erre is. A virágos kertre, ami május lévén pompájában volt.Sok vendéglátó hely is telepedett a környékére. Érdekes, Tákoson nem. Pedig aki idelátogatott jött-ment oda is.

      Törlés
  3. Mennyire jó állapotban lévő templomok és a freskók, egyszerűen lenyűgözőek!!! Kedvet csinálsz az odalátogatásra!

    VálaszTörlés
  4. Kavics, menjetek, járjátok végig. 24 templomban jártam, s mindenhol nem is. Kiemelik az értékeiket, erre építik a turizmust. Ahol megszálltunk is a kertje, belső kiképzése és a háziak is kedvesek voltak, mondhatni példaértékű. Vannak természeti érdekességek, de nem öltöztünk hozzá pl. cipővel, s érdemes előre csoportba bejelentkezni. Lápvidék, érdekes növény- és állatvilág. Jók a lekvárok, a 24 órás szilvalekvár, s a pálinkájuk is élen jár.

    VálaszTörlés
  5. Gyonyoruseges! az a szivecske ott a sarokban..
    Ilytenkor mennyire latom a kulonbseget az itt es az ott kozott, hogy itt meg csak 150 eves orszagrol beszelunk..megyek tobb szaz merfoldet, a tajon kivul szinte semmi nincs.Az indianok ugye eszakon, a feher ember meg meg nem lakta be ennyi ido alatt.Egyszer irtam a tortenelmet termeszetre csereltem, es tenyleg:)

    VálaszTörlés
  6. dehogy voltál hosszú, még a képeket nézegetve is megdobogósodik a szívem tőle, de szeretem...

    VálaszTörlés
  7. Ágnes, de milyen természetre, micsoda vidék az, főleg ahol a házatok van. Szép ez az ország, s nekem a szívem főleg akkor sajog nagyon, amikor a határokon túl maradt és azóta nagyon sok elpusztult értékre (is) gondolok.

    VálaszTörlés
  8. Mennyi szépet lehet alkotni virágdíszekkel ! És milyen "bájosan primitívek" a freskók. Nagyon tetszett ez is - jó, hogy ilyen részletesen bemutatod, én nem valószínű, hogy bármikor is eljutok ide...így legalább látom....

    VálaszTörlés
  9. Csodaszepek!epp a blogod hatasara is,itt vagyunk.holnap Kolcse,Sonkad.Juliusban Orsegben voltunk<3 jo nyar

    VálaszTörlés
  10. Örülök neki. A többiben sem fogsz csalódni, nekem Sonkád a szívem bal csücske.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az egyik legszebb volt. Visszatérünk még, hogy megnézzük, ami kimaradt, meg messzebb volt (Pl. Kölcse sajnos zárva volt). És jó lenne megnézni a határon túli templomokat is. <3

      Törlés
  11. Azok is szépek, de nem volt útlevelünk, no meg ennyi időnk volt. Tudod, én Lónyát is nagyon szerettem, amilyen nehezen jött össze, s tényleg mindben volt érdekes, legfeljebb Sonkád a feltárása története miatt is, amit kihoztak a romokból. Nagyon odatették magukat a felújítók. Örülök, hogy más is ilyen "bolond", mint én. Tavaly Nógrádot jártuk végig.

    VálaszTörlés