Oldalak

2016. március 4., péntek

Ismételt találkozások avagy nincsenek véletlenek

Tegnap olvastam a magazin fotózásokról. ill. úgy átalakítanak mindent, vagy új tárgyakat hoznak be, hogy az már nem az illető lakása.



„Sok évvel ezelőtt, egy kedves belsőépítész lány megmutatta a lakását, amit maga tervezett és minden részletében kigondolt, ötletes és praktikus volt. Kisgyerekes anyukaként nem szaladgált porronggyal a kezében naphosszat, de arra nem is volt szükség, mivel az otthonosság és a célszerűség egyensúlyban volt a lakás minden szegletében.
Aztán a lakás megjelent az egyik design-lapban, és alig ismertem rá: annyi virág volt felhalmozva vázákban, kaspókban, mintha egy virágüzlet kirakatát fosztották volna ki a fotózás kedvéért. Rengeteg olyan apró tárgyat fedeztem fel, amiről tudtam, hogy nem lehet az övék – ahhoz túl jól ismertem már az ízlésüket.
Tavaly én is átéltem a lakásom metamorfózisát, amikor egy népszerű lap szerkesztője megkeresett. Nagyon kedvesek voltak, hoztak egy csomó cuccot, amivel “fel akarták turbózni a látványt”.  Az adventi koszorút megvétóztam, de a lépcsőre rakott váza maradt. Aztán ugyanaz a váza az íróasztalomra is átkerült, a könyveim egy része pedig elvágólag ott, ahol egész másnak van helye. A csúcs, a cikk melletti  “ötlettár”, vagyis olyan tárgyak reklámja, amelyek hasonlóak a lakásomban találhatókéhoz. Mit mondjak: köszönőviszonyban sem voltak az én ízlésemmel, és pont azokban az apró részletekben tértek el, amire a tárgyaim válogatásánál nagyon is odafigyelek.”
 forrás: http://podo-pro.hu/foto-esztetika/


Ma reggel egy követett blogger mutatja be ezt a folyamatot.

Ilyen volt.

  
S ilyen is lett.

Kétségtelen szebb és mutatósabb, a kérdés csak az: az ő lakását teszik közzé vagy a saját elképzeléseiket egy lakásban? Gondolom, azért választották ki, hogy példaként mutassák be, mert sokan olvassák, jól gondolkodik, s nagyon jó gyakorlati tanácsokat ad. Akkor? (Magyar lakberendezési lapokban is tapasztaltam, hogy ugyanazok a dekorációs elemek több bemutatott lakásban is megjelentek, egy számon belül. S amikor egy lakberendező lakását turbózzák velük. Miért nem hagyták ismét, hogy őt mutathassák meg?)

S ha már idéztem, ajánlom is ezt a blogot(?): http://podo-pro.hu/az-en-varam/ Érdekes és nem megszokott a szemlélete, érdemes rajta elgondolkodni. Hogy mindent elfogadunk-e tőle, az már más kérdés. S végigolvasni idő, akkor is, örülök, hogy rászántam. A szememet nyitogatta.



8 megjegyzés:

  1. Jó lett az új háttér! Sokkal frissebb!

    Ezt már én is kiszúrtam, hogy hurcibásszák a vázákat, nagyobb tárgyakat és ezáltal el is veszti a hitelességét.

    VálaszTörlés
  2. Nekem az ilyen volttal sincs gondom.:)

    VálaszTörlés
  3. Ezt mondom Tami, ezért mentek hozzá, erre átalakítják, s az már nem az ő háza.

    VálaszTörlés
  4. Eddigi képeid amiket feltettél az otthonodról szerethető bensőséget árasztó kedves ház képei voltak. A személyiséged átjött és ez a lényeg. Ha médiának adunk teret az életünkben sosem azt látjuk viszont ami a valóság. Valahogy a média azt hiszi, hogy a valóság nem elég érdekes. Pedig csak az ami igazán vonzó. A velencei karnevál maszkjai igazán gyönyörűek. Mégis azt hiszem, hogy a valódi emberek mögötte vannak sokkal érdekesebbek.

    VálaszTörlés
  5. A podo-pro-ra mindenkit rábeszélek én is bele szoktam nézni - ha jut rá időm.

    VálaszTörlés
  6. Az én ízlésem szerint az eredeti lakásbelső sokkal szebb, mint az átalakított. Vajon mi késztette a lakberendező-újságírót a változtatásra? - fel nem foghatom...

    VálaszTörlés
  7. Zsuzsa, mert stylistokkal dolgoznak, s felturbóznak mindent. Ahogy a fenti szöveg is írta. Csak az már magazin lakás, s nem az illetőé. Viszont a párnákkal jobb lett a kanapé, ha az összkép a régiben is jó volt.Ebben igazad van. Györgyi, csak sokan a mázra kíváncsiak, s nem a valóságra.

    VálaszTörlés