Oldalak

2015. augusztus 28., péntek

Hasznosat a kellemessel

              Hivatalos ügyünk volt Veszprémben, s ha már kifizettük a benzint, nézzünk körül a környéken! Még Veszprémről, megérdemli. A húszemeletes környékén, és az OTP mögött, körül van egy lámpaház vagy inkább lámpabolt. Ott parkoltunk, benéztünk. Teletömve lámpákkal, mindenfélével. Az eladó megkérdezte, milyent szeretnénk? Mutatott néhányat, s köztük volt EGY, A LÁMPA, azaz A CSILLÁR, ami kellett nekünk! (A lakásban még a régi tulajdonosok által otthagyott van fent, jobb híján.) Megkérdeztem  a hölgyet, hogy tudott így beletalálni? (Egyébként eszünk ágában nem volt csillárt vásárolni, viszont ezt nem hagyhattuk ott....) Megtaláltuk a boltban, azt az összetört éjjeli lámpaburát is, amit a mi városunk boltosai nem tudtak beszerezni nekünk, s megmutatta fotón, mert akkor éppen nem volt, azt az állólámpát, amire évek óta vágyom. Ennyit erről. Ennyit egy vérbeli boltosról, eladóról, üzletasszonyról. Sok helyről az ilyenek hiányoznak. Aztán beszélgettünk, kiderült a mi városunkból többen járnak hozzá vásárolni, kb. 150 km. Erről pedig még annyit.

Aztán hazafelé elsődleges célpont: Vöröstó. Akkor régen, amikor először itt jártam még kereszteket fotóztam, a kálvária egyéb baleset híján  meghiúsult, s amiért visszatértünk (évek múlva, sajnos) a házak, a porták! 

Egyszer egy tv-beli kisfilmben mutatták a falut, s a házait, s érdekességként, hogy a telken 2 ház van, egymás mögött, s mindegyik más irányba néz, azaz a bejáratok ellentétes oldalon nyílnak. (Szlovákiában találkoztam még ilyennel. Azt hiszem az is német település volt.) 

 

 

Évek múlva  autóbuszon utaztam át a falun, s a sofőr hívta fel a figyelmemet a házak szépségére, s hogy külföldiek vásárolják, s újítják fel ezeket. Amit elfelejtett mondani, tán ő sem tudta, s a temetőben egyértelművé vált rögtön a település németajkú volt, valamikor....! Mondjam még?







 S hogy ezek a házak eredeti állapotukban állítatnak helyre mutatja ez a falubéli, elhanyagolt, de hajdani szépségét még romjaiban is viselő homlokzat.


 



folyt. köv.

9 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon szépek. Itt Szlovákiában én még nem láttam hasonlót. Merre találkoztál vele?

    VálaszTörlés
  2. Ha eszembe jutott volna , leírom. Megnézem térképen. Letudom írni, hol volt, s ott fogyott ki az elem a gépemből, miért is ne, mikor arra készültem fél úton, hogy itt fotózzak... Csak a neve... hiába, az öregség.

    VálaszTörlés
  3. Milyen a lámpa??????megmutatod???? :)

    VálaszTörlés
  4. a falu neve Vöröstó, amiről írsz?

    VálaszTörlés
  5. Vöröstó, linkeltem is, azt hittem, de most nem találom. Siettem reggel. Mamka, nekem érdekes a lámpa, majd, ha feltettük fotózom.

    VálaszTörlés
  6. Liptószentmiklós, Poprád körüli a falu, s volt a templomban valami magyar emlék, de mi, ki? Ha jól emlékszem rövid neve volt, holnap keresek egy útikönyvet, ráismerek, de itt (neten) nem találom.

    VálaszTörlés
  7. Ez jó! Nekem is abból a boltból van a kislámpám, amit imádok és ami éppen itt világít most is mellettem. :)
    Nagyon szépek ezek a házak. Nem tudom miért, de odavagyok a vakolatdíszítésekért. És tényleg milyen különös ez az építkezési mód, ilyenről még ne mis hallottam.

    VálaszTörlés
  8. Örül a lelkem ha ilyen szép, stílusőrzéssel felújított régi házakat látok. Odavagyok ezekért a mintás homlokzatokért, a Káli-medencébe láttam hasonlókat. Kattogott is a gépem rendesen :) Kellemes hétvégét!

    VálaszTörlés
  9. Megtaláltam a szlovákiai települést: Hibbe. A leírásokban ezt nem említik, de az idegenvezetőnk elmondta, fotózták is a többiek. Nekem ugye akkor éppen kifogyott az elemem, s az átküldött fotókat nem találom. Ez is német település. Azt nálunk is látom, hogy a betelepített németek mennyire változtatták meg, s milyen újdonságokat hoztak falvainkba évszázadokkal ezelőtt.

    VálaszTörlés