Oldalak

2015. június 28., vasárnap

Kiütve

Aki régóta olvas, az tudja a betegségem. A héten sebességbe kapcsolt, s ledöntött. Azt hiszem, az már csak  a pont volt az í-n, ami idejuttatott. 3 napig felkelni, karom emelni, s főleg kitartani nem tudtam, a szemhéjam csüngeni kezdett. Ilyenkor rálóg a szemgolyóra, takarva vagy zavarva a látást. 3 nap fekvés után tudtam elmenni az orvoshoz, de arra már a 3 nap segített, azaz jobban lettem, tökéletesen az erőm nem jött még vissza, a szemem is javult.

A kertben kellene ténykedni, a befőzéssel is, ebből csak a kevés erőbefektetést igénylőt tudtam, tudom bevállalni. Lásd előző bejegyzést. Az viszont, hogy a 3 nap pihenés segített, az nagyon jó, biztató. Túlfeszültem, kimerültem éreztem a robbanékonyságomon, az aludni nem tudásomon, a vállaim leszakadtán, mindegyiknek megvolt a maga oka. Intézkedett, megállj parancsolt a szervezetem. Így jártam.

Kormos macskánk azóta sem jelentkezett, azt hiszem búcsúzhatunk tőle. Szerettem, szerettük. Ő volt a második macska, már a rangsorban, Cirnyó úr jelezte, s rendre is utasította a testvérét, ha előre merészkedett. Úgy láttam ő ezt tudomásul vette, de ha egyedül volt bent, mindig megtömtem, adtam neki külön enni. Ő is megkövetelte a maga simogatásadagját, hátravágva magát kellett a hasát is vakargatni. Néha, ha éjjel jött meg, ébredtem arra, hogy mellettem fekszik, alszik vagy dorombolásával vert fel álmomból. Most már hetek óta csendesek a hajnalaim, ha jött is esetleg olyan kimerült voltam már nem ébredtem fel rá. Azt hiszem nem is volt kire felébredni. Kornyica, örülünk, ha csak egy évig is, de köztünk voltál.





7 megjegyzés:

  1. Az a baj, hogy hajlamosak vagyunk nem venni tudomást a testünk apró jelzéseiről és sokszor csak feszegetjük a határokat. Pihenj! Jobbulást!
    Szegény cicó... macskák szabad népe :(

    VálaszTörlés
  2. Nekunk egy macska 2 het utan is hazajott..hatha jon meg o is.Volt egy mellem fekudos is, a fejem fole fekudt hajnalanta:)Ugy nezhettem ki, mintha fejemen ulne, korbeolelve, es o is dorombolt.Szepek az emlekek, amit hagynak maguk utan.
    Sok sok pihenest Aniko, es gyogyulast Neked!:)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Barátos! Erőteljes jobbulást kívánok, nagy szeretettel, ami ott lebzsel melletted akkor is, amikor rosszabbul vagy!

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást és mielőbbi gyógyulást kívánok. Szép cicusok, kár értük :-(. Egy háziállat mindig nagy űrt hagy maga után, főleg, ha macska az illető.Nálunk is változás lesz, megkezdtem a felszámolást.

    VálaszTörlés
  5. J. a szervezet robbant, ha kell, megfigyeltem.Igen, Ágnes szépek az emlékek, de 5 év alatt kicsit sok, ő a 6. Annamari, olvastalak, megértelek. Köszönöm mindnyájatoknak a felém fordulást, szeretetet.

    VálaszTörlés
  6. Szívből kívánok neked jobbulást!
    Drága cicus :-(

    VálaszTörlés
  7. Szívből kívánok neked jobbulást!
    Drága cicus :-(

    VálaszTörlés