Oldalak

2015. május 12., kedd

Honnan ismerős a törpe?


Akinek fotóztam a filmből hozta az ötletet. Szenzációs. Aztán lemerült a pót elem is, a falu boltja 5 perce zárt be. Irány a szomszéd falu, ahol egy disznófej köszöntött minket a névtábla alatt. Böllérversenyre készültek hétvégén. Aztán lett elem, a templom nyitva volt, éppen szellőztették.

 S hol jártunk? Egyházasdengelegen. Ugye milyen izgalmas neve van? "Egyházasdengeleg neve ilyen alakjában csak 1905-től hivatalos. Azelőtt majd ezer esztendőn át Dengeleg volt a neve. Az elnevezés alapszava a dinga, denga, dinka szó, amely szláv eredetű és egy piros szőlőfajtát jelöl. Az első elnevezést a patak kaphatta, méghozzá a honfoglaló magyaroktól, s jelentése: patak, amelynek partján denga nevű szőlősök vannak. Ejtése, hangalakja: Dengelegy. A patakról kaphatta nevét a település, s azt megőrizte egy évezreden keresztül." forrás













Szerettem ezeket a templomokat, akkor is, ha a későbbi korokban némelyiket erősen átépítették. Már kiderülhetett, középkori templomok nyomába eredtünk Nógrád megyében. Kedveltem. Belefértek temetők, kálváriák is Fodorkának. Ha már ott jártunk. S egy-két helyen más emlékeket is meglátogathattunk volna, de ez a kirándulás most ezekről szólt.

3 megjegyzés:

  1. ez a nev egy nyelvtoro jatekba is illene:) szepek a fotoid, megnyugtatoak.

    VálaszTörlés
  2. Tudod Ágnes a lombok már sokat elrejtenének, azok a fotók másként lennének szépek.

    VálaszTörlés