Oldalak

2014. január 30., csütörtök

Tegnap

még jó időben érkeztünk haza, az odafelé út, a letolatlan havas utak viszont nem nevezhetők élménynek. Itthon a lábadozás, gyógyulgatás időszaka kezdődött el a fiamnak, nekem meg folytatódik a kőkemény sterilizálásé még egy hétig, aztán kicsit már könnyebb lesz, legalábbis nem kell naponta az egész lakást tulajdonképpen körbefertőtleníteni, stb.

Ami pozítiv volt tegnapra, s amitől nagyon félteünk simán feljött saját lábán a 4. színtre!! A mai gyengélkedésben van mire visszautalni, hogy lám tegnap!!

Ennyit! Köszönöm ismét mindenkinek a ránkgondolást, a velünk gondolást a nehéz napokban! S még az egészségügyieknek, igaz ők nem olvasnak, de nélkülük nem jöhetettt volna létre...!






2014. január 28., kedd

Jó hír

Délben várt a hír, holnap kiadják a fiamat. bevallom kissé sokkot kaptam, mert a szállítást szerveznünk kellett, s "kinyalni" a lakást. Az alapsikárolást éppen tegnap fejeztem be. Nosza ma délután mindent bele,
A sietség oka némi időjárás előrejelzés, s elkerülendő az időjárás negatívumait így döntöttek az orvosok,  jó 200 km-t utazunk hazafelé, s vannak kanyargós útszakaszok. Igazuk van, nem kockáztatbnak. Reggel indulunk.

Tegnap

volt a harmadik házassági évfordulónk. Ennek elmesélem most, így évek után a történetét. Terveink közt szerepelt, mígnem egy esküvőre voltunk hivtalosak férjem lakóhelyén.  Egyszer csak jött a telefon, mi lenne, ha mi is összeházasodnánk akkor már egy úttal?

Igen ám, de ez az egyetlen (?) helyzet, amihez kettős hozzájárulás, beleegyezés, bejelentkezés szükséges. A hivatal tudott róla, de nem volt leadminisztrálva. Márpedig ami nincs adminisztrálva, az nem is létezik. MI készültünk, városomból indultunk, reggel vettünk hamar gyűrűket, s a minusz 13 fokban, hóban elindultunk a másik esküvőre. Aztán délután egy órakor jelentkeztünk a hivatalban. Szó szót követett, beszélgettünk az adatokat felvevő hölggyel, mígnem gondolt egyet, felvette a telefont, s szólt  a kolléganőjének, ha már a terem előkészített stb. akkor adjon már össze minket is.

Estére már házaspárként ültünk a (másik) lakodalmi asztalnál. Az ifjú férj, s annak tanúja lettek  a tanúink. (Ezt már csak mellékesen jegyzem meg, még tv felvétel is adódott, mert új esküvői előírások voltak éppen készülődőben. A másik érdekesség: mi idősek voltunk, az előttünk lévők nagy pocakkal esküdtek, a még előttük lévőknél már gyermek is volt. Hja, kérem ilyen ez a világ!)

Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?                           
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.
Keresztury Dezső


Ideillesztettem az utólagos értesítésből a versrészletet családtagoknak, barátoknak, munkahelynek. A reagálások furcsák voltak. Volt, ki megértette, volt ki nem értette (miért nem szóltunk előre? Ami csak terv, amiről még papír sincs, arról, hogy beszéljünk? Volt ki felháborodott, hogy lehet így férjhez menni? Volt, kitől kaptunk ajándékot, lásd a mesések. A munkahely a pletyka színtjén leragadt. Tiszteletteljes kivétel mindig van. Nem értettem. Nem a történés a lényeg? Miért fontos ennek körítése?).

Még egy érdekesség. (Fokozhatom még?) Apám másnap elzavart minket haza, az én lakóhelyemre. Mondván ebben az időjárásban ne kockáztassunk, jobb biztos helyen lenni. Ő sem tudta, még aznap estefelé, s tán hajnalban a városban földrengés volt....

Tegnap végre befejeztem a sikálást, a fertőtlenítést, a bejárati ajtót is bekárpítozták. Még macskaúr hagyta alaposan helyben az évek során..... vagy mert unta magát, vagy mert egyedül volt, de leginkább mert azokat a karmokat oly kiválóan lehetett belemélyeszteni. (A felkínált szőnyegdarab épen és karcolatlanul máig ott van mellette a faburkolaton...)

Tegnap az ajtótlan lakásfogságban pihenésképp hamar elolvastam a könyvet.



A



könyvet is a könyv szerzője jegyzé. Könnyű, romantikus, főleg misztikus, éppen egy ilyen időszakra való.

S most mennem kellene aludni.....

A versrészlet, mert nem tudok hozzányúlni, ez az a gép....

Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?                      
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.
Keresztury Dezső

2014. január 25., szombat

Tél, szikrázó napsütés... és hó, és jég, és szél





Egy hét után temperált épület a szomszédjainknak köszönhetően, így is egy órát ügyködtem míg minden helyére került fűtés ügyében. S volt itt egy egy hétre elhanyagolt (általam) Zsebi. Azt hiszem e percben ennyi telik  tőlem. Kidőltem, majd jövök.

2014. január 24., péntek

Zik, zik és!!!!!





A fiammal beszéltem az előbb, s a háttérből az interneten nézett tv hangja szólt. Ez már a NAGY JAVULÁS jele, eddig nem tudott felmenni, belealudt vagy ájult inkább. Ez már, -ezt csak én tudhatom igazán- már a gyógyulás útja!!!!!!!! Jele!!!

Hazafelé s az ablakból fotóztam, ilyenek lettek, inkább helyzetjelentés. Holnap nagy rendezvény, a város 25 km-es körzetéből várunk gyerekeket, kérdés, ha lefagy távolabbról, s adombok közül hogy tudnak indulni. Az előbb beszéltem egy tantónénivel, mondta, pedig családostól készülnek a gyerekek...

2014. január 20., hétfő

Hullámvasúton

Most éppen az előtt a gép előtt ülök, amelyikről igen kacskaringósan tudok írni, ha tudok éppen. A mai nap éppen a rosszabbodás napja, vért kap a fiam. A kórházat is épp ilyen kacskaringósan tudtam elérni, ahogy a bejegyzés készül. Állítólag ez vele jár. (A mindenféle vérrel kacsolatos pótlások, gondolom, már akinél.) Nem tudom, túl sok itt már  a rossz. (S mondom én, aki neki mindig csak a jót engedi megfogalmazni, s bíztatom. Én mondhatom, s ez mai délután nekem sem volt emiatt jó.)

Holnap tudok beszélni a kezelő orvosával, meglátogatom ismét, látom, hogy van, s remélem tudunk beszélgetni is, ahogy tegnap délután ill. a tesvérével este is tudott már kicsit hosszabban. Pedig, ahogy számoltam, túlléptünk a kritikus napokon.

Az a baj, az ő lelkiereje fogytán van, s félek, nehogy feladja.

Két nap múlva többet tudok írni. S a Nők Lapjában olvastam egy mondatot, Frida Kahlótól: Élni merni kell, meghalni bárki tud. S azt is tudom, hogy a legreménytelenebb helyzetből is jöttek már ki betegek.

Bízni kell!!!!!

Talán



elindult valami változás.
Akartam ide pár fotót, lélekvidítót, nem tölti fel a rendszer. nnyit, reggelre.

2014. január 19., vasárnap

Ahol a részletekre is odafigyelnek




















A kedvencem, tán  a bagoly miatt!S fölötte a cserepek!!S a "csodaszép és praktikus" redőnyök, csak most vettem észre, s ilyenkor...

A tegnapi sétán láttam  a faluban: mediterrán típusú ház műanyag redőnyökkel. Elcsúfították velük.
S egy emlék  a házkeresés időszakából: szintén falu, ahol a túlbuzgó ügynök még a hosszú parasztházak összes ajtaját is redőnyöztette!!!

 


A téli tavaszunk

 A primulák és a kankalin

 Akik a "fejüket" dugják ki.

 Sárgabarackon egyetlen ágacska, de leveledzik.

 Bodza

 A virágok töve duzzadt, hogy mire jó egy fotó? Amúgy nem figyeltem fel rá.


 Kajszifa

 Téli jázmin


Orgona levélrügy

Egy gyermekkönyvet olvastam



 

nem tudtam letenni. Egy nyolcéves kisfiúról szól, aki más mint  a többi ember, úgy született, hogy lebeg, fent a levegőben, szoba tetején, stb. Ő kicsit rossz családba született, a szülei akik merevek, fantáziátlanok, s mondjuk ki lelketlenek, sehogy sem tudják elfogadni. Az anya "intézkedik", s Barnaby útra kel. Sok kalandon megy keresztül, ahol emberséggel, szeretettel, elfogadással, s természetesen a gonoszsággal is találkozik. S mindig hazavágyik. Mindig, minden körülmények közt, mindenek ellenére. Haza is kerül, ahol ismét szembesül szülei "hőstetteivel", s gondol egy merészet.


2014. január 18., szombat

A mai napra szóló 3 jó dolog

  1. Délelőtt szekrényeket fertőtlenítettem nyers izomfájdalomig, de megcsináltam. Erre már csak rá kell mosni/fertőtleníteni.
  2. Beszéltem  a fiammal délután telefonon, végre,  legalább öt perc hosszan. Nagyon nehezen beszél a nyálkahártya fájdalmától.
  3. Kijöttem a házba délután, felnyaláboltam (pórázra tettem) Zsebit, s megkerestem egy falubeli hölgyismerősömet. Hazáig kísért minket, nagyot beszélgettünk. A vele való ismeretség, barátság(?) egy ajándéka az ittlétnek.
S kellett, hogy kijöjjek a házhoz, bár az ittlét óhatatlanul jár munkával, elfoglaltsággal, nem enged tespedni, tenni kell, s életben tart. S végtelenül szeretek itt lenni, lesimítja  a lelkem.


S végül néhány fotó Pécsről. A Kórház térről gyalogoltam a buszpályaudvarig, s ha már cipeltem a fényképezőgépet...