Oldalak

2014. június 2., hétfő

Mi lesz itt megfizetve?

2013 elején  a két szomszéddal közösen (mert állataink körbetáplálkoztak) volt 2 kutyánk és öt macskánk. Aztán a  macskaállomány egyre ritkult (ki meghalt, ki eltűnt, vagy legalábbis nyoma nincs), a szomszéd, jó húszéves kutya is az örök vadászmezőkre indult,  maradt egy kutya.

Viszont lettek helyettük egerek, miattuk pedig Zsebi folyamatos ásásban van, mi pedig temetünk. Pontosabban tömünk, betömünk, s betemetünk. Áldozatává vált az ún. ásás ellen emelt bástya, a faház alá többször beásott, a paliszádot is aláásta már.

S  szomszéd kerít. Kerítenek a vők, kerít  a gazda, kipakoltatott a kis ház (jajgat a szomszédasszony: itt fűtünk télen a kutyának!). Mert új kutya van kilátásban, fajtiszta, amúgy, kotorékeb. No, már látom a jövőt. Jobbról ás az új kutya, balról ás Zsebi (nemük ellenkező) , jól ellesznek. Egyszer csak találkoznak majd  valahol. (Eddig egy kóbor tacskó vőlegényünk akadt, 7 év után. Az is beásta magát, győztük a kerítést kicövekelni.) S amikor nem ás, jönnek az unokák, az ő szórakoztatásukra kerül ide, melléktevékenysége lesz a házőrzés. Meglátjuk. Vagy halljuk inkább? Kiderül. Zsebi biztosan örül majd, nem lesz egyedüli kutya, lehet haverkodni.....

Macska is került, eddig a szomszédba, beszoktatósként. Nappal itt, éjszaka otthon. Aranyos, nyugodt, ölben nevelkedett.  Egy a gond, aki idehozza sokat nincs itthon, a szülő nem érti, akkor minek, ha itt hagyja. Aki idehozza, szerinte falusi házhoz kellenek állatok. Majd jönnek a  mieinkek, jól ellesznek együtt, kezdődik a vonulás, a körbe táplálkozás a két porta közt. S remélem az egerek gondja is megnyugtatóan rendeződik. Vagy nem???????????





6 megjegyzés:

  1. Előbb utóbb beáll az egyensúly. Egy biztos a gyerkőcök élvezni fogják a körbe állatosdit.

    VálaszTörlés
  2. A gyerekek nagyon szeretik az állatokat!!!! Édes a Lányka!!!!

    VálaszTörlés
  3. Szép a kutyus, macskából meg gyors a szaporulat, ha már kettőt sikerül beszereznetek!

    VálaszTörlés
  4. Saját tapasztalat szerint etetett macska nem fog egerészni. Az enyéim itt döglenek egész nap, tálalhatom eléjük az egérfogóval elkapott csemegét.

    VálaszTörlés
  5. A kolcsonos asas imseros, meg az elozo hazban tortent.A kutyank atasta m,agat a szomszedhoz, szerelmes volt..aztan kesobb megkaptuk az eredmenyet is:))
    Nagyon edes pofija van a kutyinak!Latszik hogy szereti a gyerekeket.Tunderi a kislany:)

    VálaszTörlés
  6. Zsebi áldott lélek, szoktam mondani. ManoKa a Mózsijaim etetve voltak, ahhoz képest meglehetősen "vegyesen" táplálkoztak, sajnos volt a palettán egér, madár, a vakondot azt hiszem csak bemutatták. No, akkor nem volt egérgond, még a környéken sem! Máig emlegetik őket a szomszédok. Úgy is, mint akik nem csak megfogták, de meg is ették az egereket.

    VálaszTörlés