Oldalak

2014. április 15., kedd

Az embernek

mindig éreznie kell, hogy mikor szorítja össze a fogát, s csakazértis, s mikor van, amikor legyőzetik.A tegnapi a legyőzetés napja, a pusztulat napja volt számomra. Egész nap feküdtem, kivéve mikor az éppen a tegnapon érkező megrendelt virágokért (palántákért) kellett elmennem. Aztán hosszas számvetés, egyeztetés, időjárás figyelés eredményeképp ma hajnalban eszi, nem eszi alapon kivinni a házhoz, s beásni.

Mire végeztem  nap is mellém szegődött, s kisütött, felvidítva  a lelkem. Viszont jönnöm kellett vissza, mert "magad uram, ha szolgád nincs" be kellett vásároljak, már kicsit az ünnepre is. Azért a mai napom össze nem hasonlítható a tegnapival, mert ha már úgy kezd, ahogy tegnap  palánták ide, palánták oda, maradok. Még sosem rendeltem növényeket, most viszont kék és vörös színkompozíció kínáltatott, s nem tudtam kihagyni. A kolléganőim meg választottak epret, s folyton termő paradicsomot. Ki, ki a maga ízlése szerint. Úgyhogy, remélem a tavalyi sárgulást idén színes virágágyás váltja majd fel. S ezzel befejeztem a kertivirág és bokor projektet, idénre, vagy tavaszra? Meglátjuk, mert némi átültetés lehetősége azért mutatkozott, de ezzel úgy látom várnom kell az őszt. A nagy veszteség a törpeírisz lett. A bejárati ajtó előtti kilépő előtt virágzott költözéskor tömött sorokban. S a hozzá nem értés betemette földdel a rizómákat, mire kiderült a napfény élteti. Késő volt. Aztán ott járunk be, ez pedig óhatatlan taposást jelentett. S a burkoló is tett az ősszel a betemetés (az ő szemszögéből védelem) érdekében néhány lapáttal rájuk, földet. Azt hiszem ez lett szegényeknek az utolsó földhányás. A maradékot mentenem kell majd egy megfelelő helyre. Nagyon szerettem őket, első tavaszi virágunk volt, költözéskor.





6 megjegyzés:

  1. Csodaszép a kerted!!!!
    te is beteg vagy????? :(
    Nálam mindig eltünnek a törpeíriszek,pedig szeretem őket. Ez van.

    VálaszTörlés
  2. Ez az ültetés ideje. Egyre nehezebben boldogulunk vele, de amikor végre elkészül az annyira Jóóóóóóó!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Barátos! Szeretném a nekem nagyon tetsző Holdgyöngy nevet belopni harmadik kötetembe, ehhez kérem a hozzájárulásodat! Az utolsó fejezetben jelezte az egyik szereplőm, hogy gyermekének ezt a nevet szeretné adni /bőséges magyarázata volt/, gondoltam, továbbítom a kérését! Valahogy jelezd -kérlek-, ha rábólintottál, s persze azt is, ha nem! Ölellek, múljon tőled minden betegség, kórság!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Töprengő, a nevet én is csak kölcsönvettem. Úgyhogy vidd csak nyugodtan. Képzeld a Vidékek legbelül blog írója még a hozzá fűződő mesét is megtalálta nekem. Boróka! Igen néha nagyon nehéz, de az eredmények!!!, s ráadásul én még most tanulgatom. Nem akarom feladni.Mamka, azt hiszem kissé kifáradtam, s a frontok.... Jobb időben takarékra tenni magam.

    VálaszTörlés
  5. Azert neha pihenj is Aniko! mondom en, aki soha nem szoktam:)

    VálaszTörlés