Oldalak

2013. július 24., szerda

Befejeztük

a ház utolsó helyiségeinek rendbehozatalát. Azaz most éppen a festő: a mennyezetet, a gerendákat, köztük a plafont, ahol kellett lefestette. Még az utolsó ún. csőszoba parkettázása van hátra, s az elképzelt fúnkcióhoz(tárolóhelyiség, ami alkalmakként hálóként is szolgál) kitalálni az asztalossal közösen a lehetőségeket, s ami megvalósítható egy 3 X 1.45 méteres szobában. Kigondol valamit az ember, ő pedig lehoz minket a földre a realítással, aztán ő is hoz ötleteket, így ketten (hárman)  együtt megtervezzük az elképzelt szobát.

 Fotóm nincs, majd pótlom, de csodaszép lett! Lehet csodaszép egy plafon? Lehet!A sötét gerendák, köztük a fehér plafon. A sárga fallal. Már csak egy kékfestő ágytakarót kell összehoznom, amihez ötlet már van, csak lemérni, s anyagot rendelni kellene hozzá. A varrónő már csak utolsó lépés lenne. A varrónő....





Ez a szőnyeg keresi az ágytakaró társát!

2013. július 23., kedd

Macska nélkül

Nagyságos úr egész délelőtti alvás után kiszabadult a kertbe, s mikor jöttünk volna haza nem jött elő. Most macska nélkül vagyok itthon, ők meg a  frissen festett szobában piknikelnek a Mózsikkal, feltehetően. Úgy látom az egyik élelmes Mózsi sakkban tartja, vagy ügyesebben, gyorsabban, szemtelenebbül   étkezik mint ő.  S az igazat megvallva foga is több van.... Azért van miből leadnia Macskaúrnak....



Vizet hagytam neki eleget. Azt gondolom nem isszák el előle.

Csak az én lelkem, az sajog, nincs senki láb alatt, senki nem kunyerál, s nem csinál programot nekem. Furcsa, szokatlan. Kicsit üres a lakás. Nagyon üres a lakás. Nagyonnnnnnn



Ez amúgy illegális tevékenység a tűzhelyen, azt se vette észre, hogy fényképeztem.

2013. július 22., hétfő

2013. július 16., kedd

Hogy is van ez?

Beszélgetek egy anyával, aki mellékesen orvos. Az ő egyetemista fiának is volt őssejtbeültetése. Folyik a könnye. A "gyermek" már túlvan, jól van, már emlék az egész beavatkozás,  a túlélés, a gyógyulás, az izgalom. (Emlék? Máig fájdalom. S az egyéb körülményekről most nem is szóltam.)

Említem kisebbik fiamnak. Megjegyzi lazán, hogy a kezelések fájdalommal járnak, a rákos betegek gyógyulása fájdalommal jár. Megdöbbent az érzéketlensége avagy ő a reális? (Onkológiai betegekkel is dolgozik, a lelket tartja bennük.)

A betegünknek ma kezdték a kemoterápiát. Ő ennek várható következményeitől is kiborult, most már lelkileg felkészülve vállalta. A következő lépés (lásd fenn) részleteivel nincs tisztában. Gondolom az orvosok úgyis felvilágosítják. Remélem. Én egyenlőre nem akartam. Nekem marad a szervezés, a tisztogatás stb. Ez sem lesz kevés, én ettől félek, hogy bírom, nincs segítségem. Majd fizetek, ha kell takarítónőt, ápolónőt. Ha már egyedül nem bírom, ha már erőm fogytán lesz. Nekem sem könnyű.

S a nagyobbik fiam csak kérdez: miért kapta életében ezt a sok fájdalmat, betegséget? Mit lehet erre mondani? Kinek-kinek hite szerint....

2013. július 14., vasárnap

Sétáltam



Elhagyott ház, elhagyott kert, de szerették mindkettőt. Érezni. (A ház nagy kedvencem, falu közepén áll, régen bolt volt. Gyermekkorom hozza vissza.)




A harangról Rómer Flóris jut eszembe, ő kezdte az 1800-as évek közepén összeírni a történetüket, felirataikat, srtb. Vajon ezt is? Ez  a kötete még nem került a kezembe. Lehet, ki sem adták azóta.





2013. július 13., szombat

Tegnap óta

nem látok, nem hallok, csak olvasok.


S akinek megtetszett, íme egy újabb (általam még nem olvasott) könyve!























Mi fogott meg benne? Az orosz népmesék, mitológia elemeinek beültetése a könyvbe, ez a fő szál, s nem utolsó sorban a NŐK-ről ír. Kell ennél több? 

S még egy gondolat: olvasom még mindig Akszjonov könyveit, s íme egy másik, mely szintén abban a korban is játszódik, igaz a megközelítés más, a célja is, de abba a világba visz el. Másként.

S emlékeztet a Csárdás c. könyvre is, már annyiban, hogy annak is idegen származású a szerzője, s magyar történetet ír meg. Itt pedig amerikai az írónő, aki rokonsága révén szívta magába az orosz tündérmesék világát.

2013. július 10., szerda

Ma

szép napom volt.
kijöttem a házhoz
olvastam a melegben egész délután, hetek óta ennyi megjárt nekem
estefelé elvittem Zsebit sétálni, én meg beszélgettem egy kedves új ismerőssel
aztán locsoltam, élvezve a csendet, nyugalmat
levendulabokrokat nyírtam
körülnéztem a kedves blogokon
s ismét olvasni fogok

ez egy szép nap volt


2013. július 9., kedd

Homlokzatok

A fotók Nagykőrösön készültek, amiért ismét mutatom Celldömölkön jártamban  felfedeztem ezeket a mákos oromdíszeket. Siettem, de megérdeklődöm: honnan kerültek elő, s ki készítette? Új portéka, régi házon. Ha már láttam volna, emlékeznék. Nagy kedvenceim! Lám, lám a réginek is van még becsülete.

Erről jut eszembe, ahogy megyünk a városközpontba (a mi városunkban) van a tízemeletes házak után egy utca, az utcában egy "mézeskalács házikó". Azt hiszem régen kerti lak lehetett, vagy szerszámos ház, kamra? Különálló épület egy kert végében. Ma házikó, s nő lakja, ezt látni. Nő, aki felfedezte, s megteremtette benne azt a bensőségességet, amit csak egy nő teremthet meg: aki tud varázsolni, szereti a régi dolgokat, a melegséget. Minden részlete erről mesél. Néha kedvem lenne becsengetni, s kicsit elbeszélgetni a tulajdonosával. nem is értem, miért nem tettem még meg?

S ahogy erről írok, érzem, pattog le rólam a szomorúság, a rossz közérzet, mégis csak vannak varázslatok!

Ki a bolond?

Reggel óta próbáltam bejegyzést írni, nem engedte a gép. Egyet gondoltam, beléptem a Firefoxról, most sikerült. Ennyit a technikáról.

Szóval: ki a bolond? Hívtak (írtam is róla), hogy apám zavarosakat beszél. Két hét múlva jutottam el hozzá, előttem három nappal az öcsémék. Nem "zavarosabb", mint máskor. Viszont aki elkezdte, évek óta hurcolja neki megunt ill. elolvasott, néha többéves  újságjait, s apám az egyetlen aki az utcából még szóba állt vele. Apám évek óta tűrte, most fellázadt: sem ősmagyar, sem külföldre szakadt hazánkfia, nem  mindenféle valláskövető, s nem látogatja az ország kulturális programjait. Ezekről szólnak a mindenféle  fekete-fehér és színes sajtótermékek, nyilvánosak, s kevésbé azok. Néha én mazsoláztam át s, tépkedtem ki,amik érdekeltek. Szóval, apám fellázadt: nem hagyják pihenni, zaklatják, a háta mögött összejárnak, megtárgyalják ketten, s ezt nem is mondtam neki, rossz hírét keltik. Szóval, akkor ki a  bolond?


Ma elmentem az államkincstárhoz, a jubileumi jutalmam ügye megnyugtató választ kapott. Érdekes, ezt eddig sehol, senkitől nem kaptam meg. Itt kellett volna kezdenem? Nekem kell az ügyeimet intézni, utánajárni, vagy a munkahelyi dolgaimat a munkahelynek intéznie?

Vagyok úgy sokszor, mintha valaki állna a hátam mögött, s súgna. Néha szót fogadok neki, s áldom érte, néha, amikor nem hallgatok rá magamat szidom. Ma jártam így, őszi programot szervezünk, már sínen volt az egész.

Aztán súgtak, elővettem az első megkereső levelet, s kiderült, egy héttel korábbra kötöttem le az időpontot. (Ez évben országosan csúsztatták a programokat.) Mákom volt, ahogy mondják. Így elmarad egy várt program, most újat keresek helyette. Szerencse, hogy nem akkor derült ki. Mert  bár hiába levelezünk valamiről, megy el a felkérő, felhívom a vendéget az adott napon. Ő még otthon van. Otthon, 300 km-re? Hogy ér ide? 13 órára megérkezik! Nem, 11-re várjuk, szerveztük meg a gyerekeket... Ennyin múlott. Persze, emberek vagyunk.

Régen írtam, tele voltak  napjaim, s ez a meleg, néha egyszerűen a földbe döngöl. Alig vonszolom magam, alig viselem el magam. Csak fekszem, s nézek ki a fejemből. Örülök, ha elfekhetek. Remélem csak az idő okozza, minden esetre elszomorító.

Pedig lépnem kellene, amikor mozdulni sem tudok, hogyan lépjek?