Oldalak

2013. február 27., szerda

Igértem, hogy írok a születésnapról

talán most sikerült összeszednem magam hozzá. Beszéljenek a képek.




A torták és a várakozók, hogy ne unatkozzanak minden nyomtatványt "elolvastak". (A vendéglőben amilyen finom volt az étel, a kiszolgálás ill. felszolgálás a jó pontot rögtön vissza is vonta.)

Az ajándék egy részét mutattam már, s ismét megmutatom, hogy akit érdekelne ajánlom, nézzétek a többi terméküket is: NTA kerámia. Véletlenül akadtunk rá. Volt két kávéscsészém, a készletetet szerettem volna bővíteni. Tanulság, amit tudsz, vedd meg azonnal, mert nem biztos, hogy hónapok múlva is lesz rá alkalmad. Így jártam/jártunk. Keresgélni kezdtünk a neten hasonló, levendulás készlet után, így találtunk rá Andrea kerámiáira. 


S hogy mi lesz az igazi levenduláimmal (mert a tavalyi felhozatalom igencsak gyatra volt)? Meglátjuk, a kudarc viszont előrevitt. Kutakodni kezdtem utána, a talaj, szaporítás,  stb. Kicsit tájékozottabb lettem. Azért nem az az igénytelen növény aminek hirdetik. Több bokrot szerettem volna, terveim voltak velük, mire nyugdíjas leszek... Lehet, hogy arra minden összejön majd levendulaügyben?

S még egy utolsó: milyen érzés hatvan évesnek lenni? Hát különöset nem éreztem, számomra egy volt a születésnapok sorában, legfeljebb a család kiemelten ünnepelte. Valahogy nem érzem magam ennyinek. (A fizikai nyavalyákról nem kellene szót ejteni, azok már régóta vannak.Együtt élünk, megszoktuk egymást.) S ami még jó volt: tíz éve egyedül voltam, most férjem, a gyermekkori szerelmem is velem volt. S a két tündéri leányka, a fiaim éppen itthon, teljes létszámban.Tíz éve foglalt a fiam helyet egy vendéglőben, felvették a foglalást, beírták a naptárba, mikor odamentünk a vendéglő zárva volt. Ragozzam? Találtunk azért másik helyet, s jó volt a gyerekekkel is együtt lenni. (A hóhelyzet akkor a testvéreméket tartotta távol.)

Aztán elgondolkodtam, eztán már minden tizedik évfordulót ennyire megünneplünk?



2013. február 25., hétfő

Mintázatok






S már nem csak nekik van elegük a téből, s próbálnak behúzódni a tilosba, megtették azt, amit eddig soha, itt találtuk őket. Honnan tudják a macskák, milyen belső iránytű viszi őket a lehető legmelegebb, s legkényelmesebb helyre. (Lásd annak idején Pifet, a teleportált macskát...)

S tegnap óta én is teszem, ami a lehető legkényelmesebb nekem: fekszem, s kúrálom magam a fejfájásból, náthából, torokfájásból. Némi gyógyteával, homeopátiás szerekkel, s remélem ennyivel megúszom, nem szeretnék órákat a rendelő várótermében eltölteni. Nem az órák aléynegesek, hanem amit esetleg felszedhetek, bár apám szerint, ami megvan nekünk írva, azt nem kerülhetjük el.

2013. február 23., szombat

"Betemetett a nagy hó..."

énekelhetnénk Kányádi Sándor versét. Tegnap csak mutogatta magát, reggelre hóbunda alatt volt minden. Jó vastag alatt, biztos ami, biztos alapon. Még a macska sem hitte el mit is lát?!



 
 Ismét bedugult az út, a kamion félóránként próbálkozott áthaladni az utolsó kanyaron. S milyen napra hívják össze a falu ebjeit, természetesen díszkísérettel, mint a main. Hó, kutyák, gazdik, minden volt a szabadtéri csipbeültetésen.




S végre szabadon, csippel gazdagon a saját udvarában örvendhet Zsebi a hónak!



S micsoda szégyen: megkérdezték, hogy szobakutya-e? Nem is csodáltam, a sok nagytestű kutya közt kicsit másként mutatott....

2013. február 21., csütörtök

Gyűjtők

Éva bejegyzése tette fel az íre a pontot, hogy írjak arról, amire napok óta készülök. Nézem a Spektrum Home csatornán a Tiszta lappal c. műsort. Notórius gyűjtők "gyűjteményeit" számolják fel, igaz, kérdésekre való jó válasszal visszaszerezhetők tárgyak, sőt az aukción eladottak is visszakerülhetnek még. MÉG? ha úgy dönt a tulajdonos nem tud tőlük megválni, semmiképpen. Az általam látott adások közül egy esetben történt ez meg.

Nézem sokszor a felesleges lommal elborított házakat, a majdani más országba költözésre összegyűjtött berendezési tárgyakat (WC kagyló, mosdó stb.), s a ragyogó gyűjteményeket. Ezekkel csak egy gond van, már túlnőttek a tulajdonoson, már fojtogatják az életét, s ő még ezt észre sem veszi. S hogy mennyire élik a gyűjteményeket eldöntik a kérdésekre adott válaszok. Ha tudja, benne van, foglalkozik vele, ha nem, akkor ez bizony csak helyfoglaló.

Amúgy jó pszichológiai érzék kell ezekhez a szembesítésekhez, az új, tárgyak tömege nélküli élet vállalásához, mert sorsok bújnak meg mögöttük. S eszembe jut még a Deco néven futó csatorna egy régi műsora, ahol rendet csináltak a házakban. Ott is fordultak elő gyűjtemények, de időnként mérhetetlen rendetlenség, felhalmozás pl. egyetemi jegyzetek, felnőtt gyerekek tankönyvei,régi ruhák stb. S ezek szétválogatásához, az egyes daraboktól való megváláshoz bizony nagyon értő vezetés kellett.

S tegnap én is elgondolkodtam. Évek óta gyűjtögettem tárgyakat, amik végül a házban otthonra találtak. Évtizedekig vártak végső helyükre. S vannak amik tán feleslegesek, vagy már idejétmúltak? Ők a babák. Egy időben jó volt, hogy velem voltak, reggelente a mosolygós Helenre nézve a napom is szebb lett, másik a gyerekemre emlékeztetett, a harmadik a szépségével fogott. Most többnyire bedobozolva vannak. Nem tudok szabadulni tőlük, itt vannak a lányunokák. Hátha valamelyik megszereti majd őket.


 Időnként átnézem a lakást, s elgondolkodom mi lenne az a 3 tárgy, amit mindenképpen magammal vinnék, ha választani kellene. Kettő makacsul tartja a helyét, a harmadikon vacillálok. (Most nincs módom megmutatni őket.)

Elgondolkodtatok már, mi lenne a ti 3 tárgyatok, amit magatokkal vinnétek?

2013. február 20., szerda

Amikor a napsütés áttör a felhőkön,

s alattomban ismét sötét felhők kúsznak be be a kert mögé.

 Itt már olvad



 S már jönnek a felhők ismét, s a népek, hogy semmiből ki ne maradjanak!




Ajándék


Ajándék, majd írok róla, most ennyit. Szép ugye? Nekem csodaszép!.

2013. február 19., kedd

Egy könyvről





"egyszerre nyűgöz le a költői brutalitás, amivel  a kivándorlástól pusztuló sváb falu világát bemutatja, a sorok közt vibráló bátorság és erő, és az, hogy ezt az egészet még ott és akkor le tudta és le merte írni valaki." írja Dragomán György a könyv utószavában.  A "költői brutalitás" mily találó szavak a könyvre.  Itt olvashattok a könyvből részleteket. Egy ülésben olvastam el, néha összeszorult az öklöm, néha eszembe jutott a tőle olvasott első könyvem a Lélegzethinta. Nem véletlenül. Az egyik női szereplő is megjárta a lágerek poklát, aztán a Ceaucescu féle Romániáét. Az emebertársát lealacsonyító ember mindenhol egyforma. S melyik volt a nagyobb pokol?

Nem könnyű olvasmány. Viszont örülök, hogy nem hagytam ki. Amit épületekben, kultúrában maguk után hagytak a kitepülők, beleszakad az ember szíve.

2013. február 16., szombat

Admont, tavasz







Nekem fontosak ezek a szobrok? Ahogy nézegettem a rügyező, levélbontó fákat, a levelek közt áttörő napsugarakat úgy gondoltam, jöjjenek "ők" e városkából.


S ezeket akkor már nem hagyhattam ki! Melyikkel tettem volna?







Napfényben tündöklő tulipánfa. Március volt, tavasz. Tavasz! Nagyon várlak!

2013. február 15., péntek

Elvágyódom? Tavaszra vágyódom? Máshova vágyódom?

Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat, mert otthon a súly magadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel. Hamvas Béla

Bad Ischl









Admont