Oldalak

2013. január 10., csütörtök

Van bűnös?

Olvastam Tolsztoj könyvét, a Kreutzer-szonátát. Érdekes megfigyelni, de mondhatnám mai szemmel felháborító ahogy a nőkkel való viszonyról ír. No, hamar meg is született rá a válasz feleségétől, női szemmel. Most egy kötetben olvashatjuk.












Szofja Tolsztaja - Lev Nikolajevics Tolsztoj - Kreutzer-szonáta - Ki a bűnös?     

S mellénk szegődik a szerencse, vagy a kiadói figyelem, s Szofja Tolsztajáról írt könyvet is olvashatjuk. Na, nem folyamatában, mert számomra a sok filozófikus rész időnként sok, de érdekelt a nőnek a sorsa, aki 13 gyereket szült az írónak, nevelte őket, gazdálkodott, a férj kiadója lett később, s tisztázta, időnként többször másolva gyöngybetűvel  írásait abban az időben mikor még nemhogy számítógépük, de írógépük sem volt. Számomra, akit időnként ledönt a gyengeség(betegség) döbbenetes, hogy volt ennyi mindenre energiája? A fizikai erő mellett a lelkierő sem kevés: küzdelem a férjjel, aki saját elképzelései szerint próbált élni, oda se neki család, megélhetés. Aki ennek hevében szórta, vagy próbálta szétosztani a család megélhetési forrásait. S ott voltak a gyerekek, a meghalók (az ő elgyászolásuk, lehet ezen többször túllépni?), az élők, a család összefogása, később a már felnőttek, felnövők terelgetése. Írhatnék most irodalomtörténeti beszámolót, nem az volt a szándékom, engem a nő, a feleség, az asszony érdekelt, most ebben az olvasásban.

 S nem elég a családi küzdelem, meg kell küzdenie azzal, aki a férjet befolyása alá veszi, szembefordítja a feleséggel, akit megpróbálnak kisemmizni, s évtizedeken keresztül rossz hírét kelteni, míg valaki, egy hölgy, irodalomtörténész nem veszi a fáradtságot, s írja meg az igazat, mintegy rehabilitálva ezt a számomra csodálatos asszonyt.






Alexandra Popoff - Szofja Tolsztaja élete

4 megjegyzés:

  1. Na ezt en is szivesen elolvasnam, mert engem meg szinte mindig az asszony sorsa, a no erdekel az ilyen jelleguben.
    Pont ezert vagy eppen ezert irtam egyszer valamit, nem melyen csak kisse erintve a temat, a mai fiatalok gyengesegerol, amikor 20 evesen klinikan kezelik oket, es ugyan mitol...de nem akarok senkit bantani, tavol all tolem, csak hasonlit az etkezeshez, az ellenallas a tulkimelessel tunt el valahol..

    VálaszTörlés
  2. Nehéz helyzetekben én is mindig erőt merítek az ilyen történetekből.

    VálaszTörlés
  3. Sógornőm meséli a falujukban a kismamák csak a gyerekkel foglalkoznak, a háztartásbeli többi feladatot az ő anyjuk látja el. Ma, mikor szinte minden gépesítve van a környezetükben. Zsuzsa, igen erőt azt meríthetünk tőle, bár néha kiakadt, hisztérikus lett, nem csodálom! Minden estre: le a kalappal előtte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gondolom ő sem úgy élte le az életét, hogy majd mankó leszek sok szerencsétlen, bajbajutottnak. Élt, ahogyan tudott, kiakadt, hisztériázott - nem olvastam a könyvet, és őt sem ismerem, csak amit írtál róla. Azonban úgy érzem, erényeivel, hibáival is kapaszkodó lehet egy-egy nehéz helyzetben és ez óriási eredmény!

      Törlés