Oldalak

2012. július 26., csütörtök

Macskabaj




Már megint macskákról írok, de azt hiszem baj van. Kezdte a kicsik anyja, olyan fojtóan köhögött, aztán Vörös Mózsi, neki a szeme is gyulladt. Fogom őket, forrók. Zsemle Mózsi még jól van. A saját diagnózis macskanátha, bár ebből a nátha kimaradt, mint tünet. Pici Mózsinak mindig gennyes volt a szeme, sokat kamilláztam neki. Az apjuké olyan, sokszor....  Most legyek okos?!

2012. július 25., szerda

Eső előtt, s eső után


 
 



Estére elmentünk  meglátogattuk Zsebi új barátját, Andrist. (Délután mentünk volna kirándulni, mi nem indultunk el,szédültem, ők meg bőrig áztak.) Most ő vezethette Zsebit, s nagyot sétáltunk, még a Vörös Mózsi simogatása(!!!!) is belefért. Sőt a gólyákat is láttuk. Gazdag nyáreste volt. Esők után.....

Évának

"A legnehezebb körülmények közt, mikor úgy érezzük irányt tévesztettünk, éppen  a végeredmény bizonyossága adhat újra erőt, hogy továbbmenjünk, sőt kockáztassunk, motiválhat, hogy haladjunk előre, legyenek vágyaink, ragaszkodjunk ahhoz, ami fontos, értékeljük a már bejárt utat,és harcoljunk továbbra is azért, amiben hiszünk."
Jorge Bucay

Ígértem neked a múltkor egy idézetet, a könyvet visszavittem a könyvtárba, kijegyzeteletlenül. Későn jutott eszembe. A 20 lépés előre című könyvét olvasom Bucay-nak. Annyi erőt, hitet tud adni az embernek. Fogadd szeretettel!

Helyzetjelentés




A virágoskertben él és virul minden, a vetettek és az érkezettek is. A veteményesben, az már más. Kiégtek: ribizli, málna, az almafa ága almástól letört. Ami megmaradt kicsi, mint ami nem kapott vizet. A kukorica picike, de van rajta néhány cső, hogy azért elégedetlen ne legyek! Ne legyünk! A bazsalikom minden félelem ellenére él és virul! A kapott, hozott fűszerekből egyedül az izsóp maradt meg, ő viszont jól érzi magát. Mellette a menta mát terjeszkedik! S ami hittel és bizalommal tölt el, a körtefa. Nézzétek, tele van körtével. (Igaz, már a szél lefújt erről is többet, de mint látható maradt bőven.) Talán elmondhatjuk idén legalább körténk lesz. (A barackfa 2 szem barackját lefotóztam, emlékül.)

Szándékom volt némi gaztalanítás, de az újabb eső elmosta. Tegnap meg mintha dézsából öntötték volna, szegény Vörös Mózsi bőrig ázott, olyan hirtelen jött az eső, ő már késve mászott le a fáról. Így esőt esni még nem láttam: szó szerint mintha dézsából öntötték volna- az égből, égi dézsával.

2012. július 24., kedd

Botrány

tört ki nálunk, mert az idősebb fiam elkottyintotta a kicsinek, hogy a házban velem van macskaúr. Ő kioktatott engem, mit csináljak a macskával a saját házunkban, azért hogy majd idejöjjenek. És mit ne.

Rossz tapasztalataik voltak macskákkal ezért ritkán jönnek hozzám a lakásomba. Ill. volt két év , hogy nem jöttek. Pedig macskaúr oltott, óvott, felügyelt. Amennyiben lehet felügyelni a már 12 éve megszokott napi lent léteink alatt. Viszont ehhez volt szoktatva első perctől. Tudom hasonlítani az itteni kint élő macskákkal. Vitatkozzak? Nem tudom meggyőzni őket. Azt látom, tudom ahogy emberek is másfélék vagyunk mások a macskák is. Vannak meghúzódó, szót fogadó cicák, s vannak macskafejűek. Pif úrfit senki sem kérte, mégis teleportálta magát télen a hálószobába, Hypo nagyságos asszony is kitiltott a házakból mégis előfordult mindkét helyen (értsd otthon és nálunk is), hogy beesett az ablakon, s körbejárt a tiltott helyeken, netán éppen a hálószobai ágyon találtunk rá. Senki nem kérte az előszobai ablak szúnyog hálójának feltépésére, s a tilos behatolásra. Miért van, ha véletlenül nyitva marad az ajtó a vörösök csak úgy gurulnak be rajta?

Ők állatok, mi emberek, s ha már emberek felelősséggel vagyunk. Saját magunk, környezetünk, higiéniánk iránt is. Annyira bántó, sértő, és fájó.



A besurranó



Táplálkozók

2012. július 22., vasárnap

Kint és bent





A szabadságom idejére kihoztam magammal macskaurat, s főleg mert pénteken 4 fogát húzták ki. Olyan fájdalmai voltak, hogy a száját nem tudta már összecsukni. Gondoltam a gazdája mellett mégis jobb helye van.

Számomra, ha ő velünk van két nap az alkalmazkodás időszaka. Hát két napja nem alszom. Első éjjel: új hely(?), s még a lábadozás. Szigorúan épületben, nehogy fertőződjön. Második éjjel már kinyitottam a fürdő ablakát, hogy kimehessen éjjel. Akkor ezért nem aludtam. Nem tehetek róla, aggódom érte. Hajnali négykor elegem lett, bezártam , aludjon már ő is! Ma egész nap a világ legjobb macskája, alszik, eszik és még alszik. Majd éjjel!!!

Meg kell tanulnom elengedni, s bízni az ösztöneiben, hogy megállja a helyét  ebben a környezetben. Nehéz.

A vörös népek csak nézik, ki ő, mit keres bent  a házban. (Ide ők ugyebár csak bepottyannak, na azt tennék szorgalmasan, ha hagynám.) Az ő birodalmuk  a kosár az ajtó mellett, itt fekszenek összebújva. S már Zsemle Mózsi is megengedte, hogy megsimogassam! Ő nézeget a farakásról. S ők néznek be a feltépett szúnyoghálón keresztül. Miért is nem téptem még le? Mikor lesz itt igazi barátkozás és egyetértés? Pif tavaly lépett macskaúrfi felé, ő idegenkedett tőle. Hiába, morózus öregúr. Megszokta magányt, az ő otthonát, ahol korlátlan úr. (Felettünk....)

2012. július 21., szombat

Füzetemből

"Szobám egyik falán egy óra függ, de már nem jár. ….Amikor a város órái kongva elütik a hetet….akkor mintha a szobában is életre kelne az öreg óra.  Az öreg óra ilyenkor teljes összhangban érzi magát a világegyetemmel. …. Én is megálltam valamely időben. Én is úgy érzem, mozdulatlan vagyok, lecövekeltem.

De vannak röpke pillanataim, amikor titokzatos módon eljön az én időm.
Ilyenkor érzem, hogy még életben vagyok. Minden világos, a világ csodálatos.  Tudok alkotni, álmodni, repülni, és ilyenkor többet mondok el, többet érzek, mint a fennmaradó idő teljes egészében. A dolgok e harmonikus együttállása rendre ismétlődik, mint valami megváltozhatatlan sorozat.
Amikor először éreztem ezt, próbáltam ezekbe a pillanatokba kapaszkodni, gondoltam, örökre megállíthatom őket. De nem így történt. Ahogy az öreg órától, tőlem is tovaszáll a többiek ideje.
….És ha elmúlik ez a pillanat, s a másik órák, amelyek másik emberekben laknak, folytatják útjukat, én is visszatérek a megszokott mozdulatlan halálomba, a munkámhoz, a jövés-menéseimhez, amit életnek szoktam nevezni.

De tudom, hogy az élet másvalami.
Tudom, hogy az élet, az igazi élet azon pillanatok összessége, amelyek röpkék ugyan, de azt éreztetik velünk összhangban vagyunk a világegyetemmel.

Csak a teljesség pillanatai vannak, és akik ezt nem tudják, és örökké akarnak élni, azok a hétköznapiság szürke, folyton ismétlődő világára vannak kárhoztatva."
Jorge Bucay

Szombati elfoglaltságok

Mire tegnap kijöttem a házhoz eltűnt a cirmoska. A boltban megemlítettem csütörtökön, hogy vendégcicus van nálunk, s érte jött a gazdája,  vagy csak nem volt aki etesse, s továbbment?

Helyette itt lábadozik macskaúrfi a tegnapi orvosi beavatkozás után. Én pedig szabadságomat kezdtem tölteni, s hogy ebben a hűvösben ne teljen haszontalanul nekiálltam ajtótokokat festeni. Most kereszthuzattal próbálok valami friss levegőhöz jutni.

Hoztam magammal könyveket, nagy felfedezettem Elif Shafak, most egy új könyvét kezdtem el olvasni: A város tükrei, ahogy eddig érzékelem ez is  a misztikus regényei sorát gyarapítja. Kedvelem ezt a műfajt.
Velem van Jorge Bucay: Húsz lépés előre c. könyve is, s sikerült megszereznem az Elfeledett kert írójának első könyvét is: Felszáll a köd. (Közben délután lett azóta, hogy írni kezdtem  a bejegyzést.) Szóval, unatkozni nem lesz időm. Legfeljebb takarítani kellene, illene? Olyan nehezen mozdulok, jó kicsit elfeküdni, pihenni, semmit sem csinálni, csak olvasni.... Végül is megvár minden. senki meg nem csinálja helyettem, akkor adjunk egy kicsit most a pihenésnek!


2012. július 19., csütörtök

Hangok

Ablakunk alatt haladnak el a haszongépek, hogy e szóval illessem őket, amik az aratást végzik. Aztán este mintha diadal hangjait hallanám, ahogy vonulnak vissza a határból. Új gépek, hatalmasak, ilyeneket még nem láttam. Erőteljes hanggal. Elől egy kombájn, aztán egy tartálykocsi, majd jön a személyautó. Megfordulni ill. az útra ráfordulni sem tudnak olyan nagyok. Elmennek egyenesen a másik határba,  ahol hely és tér van, gondolom ott fordulnak menetirányba, mert ismét hallom a hangjukat. Jönnek, s mennek újabb helyszínre - aratni. Gyűlik az új kenyérhez az alapanyag. S eszembe jutnak a régi idők: a kombájnok, az aratások a határban, a cséplések nagyszüleim udvarán. Ahol összegyűltek a faluból, a közös munka, a pálinkás reggelek. Hol van ez ma már? Hol ez a közösségi vagy inkább közös, jókedvű, nehéz, de meghitt hangulat?

Tegnap bent vagyok a fürdőben, macskasírást hallok. Azt hittem hallucinálok. Megyek ki az udvarra, hát nem. Egy pici szürke cirmos sírdogál kint. Mondja a szomszédasszony már délelőtt is ott nyivákolt a ház háta mögött. Talán az ő szomszédjukból tévedt oda, átjött az úton, s nem talál haza? Ahol jut étel négynek, jut az ötödiknek is. A pici mocskos állatja estére már az anyamacskához bújt, s látom későeste már szoptatja is. Sajnálom, de ennyi macska nem kellene ide. Majd hazajön a szomszédasszonyom elszereztetem vele, ha addig míg itt lesz. Bár ő szerinte a macskák fogyóállatok, főleg a kandúrok. (Kivétel Piffünk..., a híres túlélő.)



2012. július 16., hétfő

Emberi határok, állati törvények

Nagy a gondom Pif macska miatt. Mondhatja bárki, jó, ha csak ennyi a gond, vagy ez is gond? Pifet örököltük, s ha nem vagyunk a házban a szomszédok mindennap etetik. (Az így kihelyezett ételre kapott oda hozzánk a farkatlan macska.) Tavaly még udvarlási szezonban  is sokszor köztünk és velünk volt. Idén ez megszűnt. Nem értettük, hol van, miért nincs velünk. Aztán kiderült a már említett farkatlan, gazdátlan  macskával volt viadala, s valószínű alulmaradt. (Ő amúgy egy nagyon agresszív cica, sok gondot okoz másoknál is. Ő aki körbejelölte a házunk összes ablakát, némileg még a lakásban is hagyott nyomokat!)

Szóval Pif úrfi amúgy egy nagy túlélő kandúr, minden hájjal megkent, csak úgy látszik a 12. évére már öregedni kezd. Az alulmaradás következménye lehet, hogy úgy eszik, hogy szeme mindig a kapu felé van, lesi jön-e valaki? Máskor az ablakban ülve várt minket reggelente, ablakban hónapok óta nem láttuk. Jön, eszik, tegnap habzsolt, ilyent még sosem láttam tőle, s már el is tűnt. Otthon sosincs. Ha hívom, simogathatom, érezze, hogy szeretik, de ennyi. Már megy is.

Sok töprengés vezetett a fent leírtak összeállásához. Akkor most mi hiába vagyunk a gazdái, hiába házunk az otthona a macskatörvények felülírnak mindent? Tapasztaltatok már ilyent? Akkor most egyet tehetünk, hogy mindezt tudomásul vesszük?

Olvasom A macska ezer arca című cicaantológiát. Jékely Endre ír macskáikról, s az írása alapján (amit már évekkel ezelőtt is olvastam) lett a kis vörös macskánk Mózsi. Amikor az ő Mózsijuk felnőtt "apja kíméletlen hajszát indított ellene is. Rendszerint a patakvölgyben ereszkedett alá, hogy a "territóriumáról" fiát elzavarja. Ám a rigók erős csárogásukkal elárulták közeledését, és Mózsi ilyenkor eszeveszetten menekült fel a kőbányák irányába, ahonnan csak néhány óra múlva merészkedett vissza. A házat hason csúszva közelítette meg, mert akármelyik bokorban várhatta vadmacskaszínű és -erejű apja."

2012. július 15., vasárnap

Füzetembe

A fájó láb, feltört talp és a farkasordító éjszakai hideg is mind hozzátartozik az élményhez, és az emberek teljesítménye sokkal inkább függ az akaraterőtől, mint a testi állóképességtől.
Mary Moody

Barátnőm a Caminora készül. Neki küldtem el ezt a gondolatot a korábbi bejegyzésben említett könyvből. Az írónő a Himalájára vezetett csoportokat, s egyik útján 71 éves útitársnője is volt. Eltévedtek, s végül ez lett a legnagyobb élménye az útnak. Akkor és ott persze nehéz volt nekik, megoldották, túlélték.

Valóban az akarat e lényeges, s ez túlmutat fizikai korlátokon is? Vagy, ha beteg az ember a fizikai korlátok behatárolják? Vagy inkább összeségében mondja ki a végső szót az akarat???

Testvérek


A hidegfront

mondhatnám pihenéssel, de lehet úgy is fogalmazni, hogy letaglózta az embert. A hétvégét végre pihenéssel, olvasással, macskákkal való játékkal töltjük. Főzés? Ami akadt itthon, egy kiló újkrumpli, fel  a netre, keresni valami receptet hozzá: rozmaringos, zsályás új krumpli. Isteni, amúgy hús nélkül, magában, egy kis kertben talált mindenféle zöldet befogadó leves után. (A népeknek is ízlett!)

Tegnap egy kisfiú járt nálunk kutyasimogatóban,aki félt a kutyáktól, de megkapta Zsebit pórázzal, amikor náluk jártam. Tudtam, hogy sosem harapná őt meg, mert a labdabirkózásaink során még sosem fordult ez elő. Így is lett, s terápiásan hatott a bizalom, oldotta kutykkal szembeni félelmét. Andris eljött Zsebizni,s úgy megszerette, azóta ő a barátja. S örülnék, ha majd eljön az unokám már együtt játszanának az állatokkal.

Ők pedig a fán alvó macskák, amikor éppen kíváncsian figyelik a fotóst.

 S az olvasnivaló:

Ötvenen felül: új tanya, új élet, új országban régi ház, s némi válság az életében. S egy tévés személyiség nagyon őszinte vallomása családról, szerelemről, a NŐ-ről.

2012. július 13., péntek

A fiók mélyéről

"Rendre felnövünk - és eladósodunk. Törleszteni kell mindazt amit, amit másoktól, felnevelő szüleinktől, testváreinktől, embertársainktól szívjóságban, lélekmelegítőként kaptunk - a hosszú vándorútra.
Emlék, emlékezés, főhajtás azok előtt, akik életük napjait beépítették a gyermekeik életébe."
Sütő András



Anyai nagyapám még első világháborús katonaként, és megöregedve. Amúgy a másodikat is végigharcolta. Nagyanyám, akinek a vérnyomásásn kívül  kutyabaja nem volt megelőzte őt, az örök vándorúton.
Baloldalt anyám, jobbra az öccse. Ha jó az emlékezetem, -mert már senkit erről megkérdezni nem tudok- polgári iskolás egyenruhában fotózták őket.



Ők pedig az apai családom. Az első sorban a nagyszülők, s nagyapám háta mögött áll apám.

Azt hiszem kicsit még turkálni kell a fiókokban, hogy kerüljenek elő emlékek, mert vannak, tudom, emlékszem, csak az a kérdés hol? A szív őrzi őket, most csak és már csak, sajnos, bizonyítékokat keresek az emlékezet mellé.

2012. július 10., kedd

Betörés vagy nem is tudom,

hogy is tituláljam a vörösök anyjának éjszakai tevékenységét? Esetleg illegális behatolás? Inkább! Este tíz körül lefeküdtem, hallok ám valami fűrészeléshez hasonló hangokat, aztán bealudtam. Éjjel ébredek fél kettőkor egy olyan zuhanásra, ahogy egy macska pottyan be az ablakon. (Igen ám, de vagy zárva voltak, vagy szunyoghálózva, sőt a nyitott ablak virágcserepekkel még kis is támasztva két oldalról.) Ez utóbbin követte el  a behatolást, kikaparta, feltépte a tépőzáras szunyoghálót, aztán bebújtak alatta az egyik vörössel, s mire kimentem már az egyik széken nyugiban szoptatott. Ezt nevezem!- gondoltam magamban! S még mondja valaki (mondom én is már vagy százszor), hogy az állatok nem  buták! A nagyságos asszonynak minden esetre megvan a magához való esze!

2012. július 5., csütörtök

Az első egér és a körbeevések


A pici Mózsi egeret fogott, s azon melegében el is fogyasztotta. Mindig mondtam, hogy életre való ő, legfeljebb  a padlásról nem tudott, nem mert lejönni. A másik nagyobb és szebb a pofácskája.

Este sétálni mentünk, s vendégségbe Zsebivel. Hamar megtudtam az utcán hol is kosztos a kandúrunk, mintha itthon nem kapna enni eleget. A mi kosztosunk Hypo, bár ő félig a mienké,  s mi kandúrunk az övék. Hát akkor már két konyha sem elég neki??!!

 S még mindig itt van a gazdája nincs, potyaleső, verekedő és agresszív (akitől Pif úr is valószínű vereséget szenvedett), jelölgető félfarkú macska. Akire a környéken mindenki haragszik, nem is ok nélkül. Miska macskaúrfit is miatta félek kihozni. Köztük is volt némi nézeteltérés.

S "kötik" a szennyestartómat, az esernyőtartó már készen van. Majd megmutatom, ha elkészült.