Oldalak

2012. december 21., péntek

A postával érkezett



Ajándékot hozott a postás (már napokkal ezelőtt, a technika ördöge nem segített benne, hogy megmutathassam, most sikerült). Benne volt szívem vágya: a kukorica és egy kis szeretet. Kicsi? Vagy nagy, mert aki küldte csupa szív, lélek ember. Ezúttal ismét köszönöm neked!

Az adventi időszak minden napjára egy-egy szeretetről szóló idézetet szerettem volna hozni. A dolgaim nem engedték. Most pótlásul, kicsit az ünnepre is fogadjátok tőlem szeretettel!
 
Keveset adsz, amikor a te tulajdonodból adsz.

Amikor önmagadból adsz, igazán akkor adakozol.

Kahlil Gibran

És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék.  A földig hajlok, úgy köszönöm meg.
Márai Sándor

És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése. Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn.
 Kahlil Gibran

4 megjegyzés:

  1. Gyonyoru foto, idezetek:)

    Meghitt, szep Unnepet Nektek:)

    puszillak es nagy oleles!

    VálaszTörlés
  2. Áldott, szép Karácsonyt Kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Itt van a szép, víg karácsony,
    Élünk dión, friss kalácson:
    mennyi finom csemege!
    Kicsi szíved remeg-e?

    Karácsonyfa minden ága
    csillog-villog: csupa drága,
    szép mennyei üzenet:
    Kis Jézuska született.

    Áldott karácsonyt kívánok!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, viszont kívánom nektek!

    VálaszTörlés