Oldalak

2011. december 31., szombat

Újévi jókívánság

Nagy László: Adjon az Isten 
  


    Adjon az Isten
    szerencsét,
    szerelmet, forró
    kemencét,
    üres vékámba
    gabonát,
    árva kezembe
    parolát,
   lámpámba lángot,
    ne kelljen
    korán az ágyra
    hevernem,

kérdésre választ
    õ küldjön,
    hogy hitem széjjel
    ne düljön,
    adjon az Isten
    fényeket,
    temetõk helyett
    életet --
    nekem a kérés
    nagy szégyen,
    adjon ugyis, ha
    nem kérem.


Kedves versemmel, s e képpel kívánok minden blogolvasónak boldog új esztendőt!

Macskaélet




Nincs itthon a macskapásztor,   kihoztuk magunkkal macskaurat a házba. A mélázó helyen az ablakból benéző Piffel nézett éppen farkasszemet, őt pedig a sétából hazatérve kaptam lencsevégre. Gondolkodtunk: őt látjuk-e? Annyiszor néztem már vele farkasszemet evés közben, biztos voltam a dolgomban. Igazam lett.

2011 búcsúzó








Sétálni mentünk délután, s amiket fotóztam nem decemberi, inkább október-novemberi hangulatot adnak. A fények, a színek, a levetkőzött fák. A második fotónál nem tudtam eldönteni, hogy rügyező bokrot vagy mohásat látok-e?

2011. december 29., csütörtök

Mammka játék

Van egy blog: jönnek mennek benne a madárkák, pardon: esznek, isznak, léteznek. Feltűnnek csodaszép kézimunkák, tárgyak, bútorok. Bizonyítják: érdemes mindig nyított szemmel járnunk. S a gondolatok, amiket itt olvashatunk. Ő Mammka, most játékot hirdetett! Látogassátok meg! megéri!!

Volt egszer egy Karácsony









2011. december 23., péntek

Karácsony

Péter Erika: Roráté
Szárnyas meghívóit
küldi a harang;
ébredeznek apró,
lehunyt szemű házak,
hajnalt köszöntenek
angyali misék,
imbolyognak álmos,
ünnepélyes árnyak,
tétova léptektől
moccan a vidék.
Idősek szökkennek ki
hűlt ágyaikból,
hogy gyertyák lángjánál
melegedjenek,
a templomban együtt van
család, s hajléktalan
– mint hajdan a próféták –
várják a Gyermeket.
 S megtelik a szent ház
könyörgő szívekkel,
nincs zsivaj, sem reklám,
sem vásárlási láz,
telítődik lelkük
fénnyel, szeretettel,
mindenki jobb máért
s holnapért mond imát.

 (Kedves Erika! Utólagos engedelmeddel teszem közzé a versedet, mert szeretném sok emberrel megosztani! Köszönöm! A.)

2011. december 22., csütörtök

Kedves köszöntő!

Kedves köszöntő állatkedvelőknek, nem hagyhattam ki. (Az ülőgarniturára kattints!)

2011. december 21., szerda

Karácsonyra

Közeledik a a Karácsony, a szeretet ünnepe. Apákról szóló meséket olvasgattam, s köztük találtam ezt a csodát. Gondolom mások számára is ismert, mégis közreadom, hadd töltse el  mindenki szívét melegséggel.

Egyúttal mindenkinek áldott békés ünnepeket kívánok!





Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül?

Élt egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pestvárosban, aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni.
Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért, mintha a magisztrátus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevők panaszolkodtak, hogy nem bírják elszaggatni, amit ő egyszer megvarr: volt is dolgoztatója elég, fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifizetetlen árjegyzékkel, és János gazda mégis – mégis – nem tudott zöldágra jutni, ahogy németül mondják, sőt nemnéha közel volt hozzá, hogy akármiféle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le. – Hanem persze ez csak szóbeszéd volt nála; János gazda igaz keresztyén ember volt, s keresztyén ember nem akasztja fel magát, akármilyen szorongatott állapotban legyen is.
Azért nem tudott tudniillik semmi gazdagságra jutni János mester, mert másfelől az Isten olyan különösen megáldotta, hogy minden esztendőben rendszerint született neki egy gyermeke, hol egy fiú, hogy egy leány, és az olyan egészséges volt, mint a makk.
– Ó, én uram Istenem! – sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál, amint lőn hat, lőn hét, lőn nyolc; mikor lesz már e hosszú sor után punktum? Egyszer azután eljöve a kilencedik; az asszony meghalt, és azután ott volt a punktum.
János mester egyedül maradt a kilenc gyermekkel a világon.
– Hej, sok van azzal mondva.
Kettő, három már iskolába járt, egyet, kettőt járni kellett tanítani, másikat ölben hordozni, kit etetni, kinek pépet főzni; emezt öltöztetni, amazt megmosdatni és valamennyire keresni! Bizony édes atyámfiai, ez nem csekély hivatal: próbálja csak meg valaki.
Mikor cipőt kellett szabni, egyszerre kilenc cipő! mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilenc karéj! mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egész szoba ágy, tömve, dugva apróbb, nagyobb, szöszke, barna, emberforma fejekkel!
– Ó, én uram és Istenem, de megáldottál engemet; – sóhajtozék magában elégszer a jámbor kézműves, mikor éjfélen is túl ott ütötte a mustával a talpat a tőkénél, hogy ennyi lélek testét táplálhassa, s hurítgatta hol egyiket, hol másikat, a ki álmában rosszul viselte magát. Kilenc biz ez, egész kerek kilences szám. No de hála érte az úristennek, még nincsen ok a panaszra; mind a kilenc egészséges, jó erkölcsű, szép is, jó is, épkézlábbal és gyomorral megáldva; s inkább kilenc darab kenyér, mint egy orvosságos üveg, inkább kilenc ágy egymás mellett, mint egy koporsó közötte; az úr Isten őrizzen meg tőle minden érzékeny apát, anyát, még akinek nyolc marad is, ha egyet elvesznek belőle.
Nem is volt János mester gyermekeinek semmiféle szándékuk a meghalásra; az már el volt végeztetve, hogy ők mind a kilencen keresztül dolgozzák magukat az életen, s nem engedik át helyüket senkinek; nem ártott azoknak sem az eső, sem a hó, sem a száraz kenyér.
Egy karácsonyestén János mester későn tért haza a nagy szaladgálásból, mindenféle kész munkákat vitt haza, kevés pénzecskét szedett be; ami ismét a mesterségéhez, meg a napi szükségek fedezésére kellett. Hazafelé futtában minden utcaszegleten látott aranyos, ezüstös báránykákkal, cukorbabákkal rakott asztalokat, amiket jámbor kofák árulgatnak olyan gyermekek számára, akik magukat jól viselik; meg is kérdik elébb, hogy a rossz gyermekeknek ne adjanak el belőle; János mester egy-egy helyen meg is állt: talán venni kellene belőle? micsoda? mind a kilencnek? Az sok volna. Egynek vegyen? Hogy a többi azután irigykedjék rá. Nem; majd ad ő nekik más karácsonyi ajándékot, szépet is, jót is, ami el sem törik, el sem kopik, s aminek valamennyi örülhet, mégsem veheti el a másiktól.
– No gyerekek: egy, kettő, három, négy; mind itt vagytok, – szólt, haza érkezve kilencfejű családja körébe. – Tudjátok-e azt, hogy ma van karácsonyestéje? Ünnep ám ez. Nagyon örvendetes ünnep. Ma este nem dolgozunk semmit, hanem örülünk valamennyien.
A gyerekek úgy örültek annak, hogy ma örülni kell, majd felvették a házat.
– Megálljatok csak, hát még ha megtanítalak benneteket arra a nagyon szép énekre, amit én tudok. Nagyon szép éneket tudok ám; erre a napra tartogattam, karácsonyi ajándéknak!
Az apróságok nagy zsivajjal kapaszkodtak apjuk ölébe, nyakába; majd lehúzták azért a szép énekért.
– No! mit mondtam! Ha jól viselitek magatokat. Aztán szépen sorba kell állni. Így ni, amelyik nagyobb, előbbre, amelyik kisebb, hátrább.
Úgy szépen sorba állította őket, mint az orgonasípokat. A két legkisebb az apa térdére és karjára jutott.
– Már most csendesség! Majd én előbb elénekelem: ti pedig majd aztán utánam.
Azzal komoly áhitatos képpel, levéve zöld sipkáját fejéről, elkezdé János mester azt a szép hangzatos éneket, ami így kezdődik:
„Krisztus urunknak áldott születésén…”
A nagyobb fiúk és leánykák az első hallásra megtanulták a dallamot, több baj volt a kisebbekkel, azok mindig félrevitték a dalt, s ki-kimentek a taktusból, végre mindnyájan tudták azt, s az volt aztán a nagy öröm, mikor mind a kilenc egyszerre vékonyan és vékonyabban zengedezé azt a szép dalt, amit maguk az angyalok énekeltek azon az emlékezetes éjszakán, s talán még most is énekelnek, amidőn ilyen szép kilenc ártatlan lélek őszinte örömének harmóniás hangja kéri onnan felülről a visszhangot tőlük?
Bizonyára a gyermekek énekének örülnek ott fenn a mennyben.
Hanem annál kevésbé örülnek odafenn az első emeleten. Ott egy gazdag nőtelen úr lakik, egymaga kilenc szobában: egyikben ül, a másikban alszik, a harmadikban pipázik, a negyedikben ebédel; ki tudná, mire használja a többit?
Ennek sem felesége, sem gyermeke, hanem van annyi pénze, hogy maga sem tudja, mennyi?
Ez a gazdag úr éppen nyolcadik szobájában ült ez este, és azon gondolkozott, hogy miért nincs az ételnek íze? miért nincs a hirlapokban semmi érdekes? miért nincs e nagy szobákban elég levegő? miért nincs a ruganyos ágyban csendes álom? amidőn János mester földszinti szobájából elkezdett elébb lassan, aztán mindig erősebben hangzani föl hozzá ama vidámságra ösztönző ének.
Eleinte nem akart rá ügyelni, hogy majd vége szakad, hanem a mikor már tizedszer is újra kezdték, nem állhatta tovább a dolgot.
Összemorzsolta kialudt szivarát, s lement maga hálókabátban a csizmadia szállására.
Éppen végezték azok a verset, amint benyitott hozzájok, s János mester egész tisztelettel kelt fel a nagy úr előtt háromlábú székéről.
– Kend János mester a csizmadia, ugye? – kérdé tőle a gazdag úr.
– Igenis szolgálatjára, nagyságos uram, parancsol egy pár fénymázas topánkát?
– Nem azért jöttem. De sok gyermeke van kendnek.
– Van biz, nagyságos uram, kicsiny is, nagy is. Sok száj, mikor evésre kerül a dolog.
– Még több száj, mikor énekelnek. Hallja kend János mester, én kendet szerencsés emberré akarom tenni. Adjon nekem egyet ide a gyermekei közől, én azt fiammá fogadom, felneveltetem, eljár velem utazni külföldre, lesz belőle úr, a többieket is segítheti.
János mester szörnyű szemeket meresztett erre a mondásra; nagy szó volt az! egy gyermeket úrrá tenni. Kinek ne ütne ez szeget a fejébe?
– Hogyne adná? Persze, hogy odaadja! hiszen az nagy szerencse.
– No válasszon kend közőlök hamar egyet; aztán menjünk. – János mester hozzáfogott a választáshoz:
– Ez a Sándorka. No ezt nem adom. Ez jól tanul; ebből papnak kell lenni; a második: ez leány, leány nem kell a nagyságos úrnak; a Ferencke: ez már segít nekem a mesterségben, enélkül nem lehetek el; a Jánoska: lám, lám, ez meg a nevemre van keresztelve, nem adhatom oda; a kis Józsi: ez meg egészen az anyja formája, mintha csak őtet látnám, ez ne lenne többet a háznál? No most megint leány következik, ez semmi; azután itt van a Palika. Ez volt az anyjának legkedvesebbje; ó, szegény asszony, megfordulna a koporsójában, ha ezt idegennek adnám; no ez a kettő meg még nagyon kicsiny, mit csinálna velök a nagyságos úr?
Úgy járt, hogy már a végére ért, még sem tudott választani. Azután alulról kezdte felfelé; de csak az lett akkor is a vége, hogy ő bizony nem tudja melyiket adja oda, mert ő valamennyit szereti.
– No porontyok! válasszatok magatok; melyitek akar elmenni, nagy úr lenni, kocsiban járni? szóljatok no; álljon elő, aki akar.
A szegény csizmadia majd elfakadt már sírva, ahogy ezt mondta; a gyerekek azonban e biztatás alatt apródonkint mind a háta mögé huzódtak; ki kezét, ki lábát, ki bőrkötényét fogta meg apjának, úgy kapaszkodott bele, s bujt a nagy úr elől.
Utoljára János mester nem állhatta tovább, odaborult közéjök, átnyalábolta valamennyit, s elkezdett a fejükre sírni, azok pedig vele együtt.
– Nem lehet, nagyságos uram, nem lehet. Kérjen tőlem akármit a világon, de gyerekemet egyiket sem adhatom senkinek, ha már az úr Isten nekem adta őket.
A gazdag úr azt mondta rá, hogy ő lássa, hanem hát legalább annyit tegyen meg a kedvéért, hogy ne énekeljen többet gyermekeivel ide alant, s fogadjon el tőle ezer pengőt ezért az áldozatért.
János mester soha még csak kimondva sem hallotta ezt a szót „ezer pengő”, és most a markába nyomva érzé.
A nagyságos úr megint felment a szobájába unatkozni, János mester pedig nagyot bámult azon az ismeretlen alakú ezer forintos banknótán, s azután elcsukta azt félelmesen ládájába, a kulcsot zsebébe tette és elhallgatott.
Hallgatott az apróság is. Nem volt szabad énekelni.
A nagyobb gyerekek mogorván kuporodtak le a székre, a kisebbeket csitítgatva, hogy nem szabad énekelni; a nagy úr odafenn meghallja.
Maga János mester hallgatva járt fel s alá a szobában, s gorombán kergette el magától azt a kis porontyot, aki feleségének kedvence volt, mikor odament hozzá, s arra kérte, hogy tanítsa meg őt újra a szép énekre, mert már elfelejtette.
– Nem szabad énekelni.
Azután leült duzzogva a tőkéhez, elkezdett buzgón szabdalni; addig faragott, addig szabdalt, míg egyszer azon vette észre magát, hogy maga is el kezd dudolni: „Krisztus urunknak áldott születésén”.
Először a szájára ütött, hanem azután megharagudott, nagyot ütött a mustával a tőkére, kirugta maga alól a széket; kinyitotta a ládát, kivette az ezer forintost, s futott fel az emeletre a nagyságos úrhoz.
– Nagyságos jó uram! instálom alássan, vegye vissza a pénzt, hadd ne legyen enyim, hadd énekeljek én, mikor nekem tetszik; mert az több ezer forintnál.
Azzal letette az asztalra a bankót s nyargalt vissza az övéihez, sorba csókolta valamennyit, sorba állítá orgonasíp gyanánt, közéjük ült alacsony székére, s rákezdék tiszta szívből újra:
„Krisztus urunknak áldott születésén.”
S olyan-olyan jó kedvük volt, mintha övék volna az a nagy ház. Akié pedig volt az a nagy ház, nagy egyedül járt kilenc szobáján keresztül, s gondolkozott magában, hogy vajon mi örülni valót talál más ember ebben a nagy unalmas világban.
1856






2011. december 20., kedd

???????

Ez egy körbeküldős levél. Idaillesztettem, mert vannak benne jó gondolatok.

Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója írta.

Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták, mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer:

  1. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
  2. Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
  3. Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
  4. A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.!!!!!!!!!!!!
  5. Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
  6. Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
  7. Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
  8. Haragudhatsz istenre, elviseli.
·  Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
·  Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
·  Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
·  Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
·  Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
·  Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
·  Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, isten nem pislog.
·  Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
·  Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.   
·  Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
·  Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
·  Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
·  Gyújtsd meg a gyertyákat, használj a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
·  Készülj fej mindenre, majd sodródj az árral.
·  Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
·  A legfontosabb nemi szerv az agy.
·  Csak te felelsz a saját boldogságodért.
·  Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
·  Mindig az életet válaszd.
·  Mindenkinek mindent bocsáss meg.
·  Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
·  Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
·  Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
·  Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
·  Higgy a csodákban.
·  Isten isten miatt szeret, nem azért aki vagy, vagy amit tettél.
·  Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
·  Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
·  A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
·  Végül csak az számít, hogy szerettél.
·  Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
·  Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
·  Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
·  A legjobb még csak most jön.
·  Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
·  Engedj.
·  Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.

S, ha már elolvastátok ideírom mit olvasok, mit teszek le százszor és veszem fel, mert felháborító, kiborító, elgondolkodtató, egy nem: üdítő olvasmány! S lehet rajta gondolkodni, s lehetne sok mindenen, csak nézzünk körül magunk körül! Olvassátok el, s megértetek!

2011. december 18., vasárnap

Téli délutánok






Szeretem, itt a kertben is, amikor a nyugvó nap fénye megvilágítja a nádszálak fejét. Nem is tudom mi  a pontos szó rá, tán a virágzatát? Az utolsó két kép a Pusztaszentászlón a tó mellett készült kb. 20 perc különbséggel, csak a fényviszonyok változtak közben. ELvitettem magam egy félórás tóparti sétára mert nagyon elviselhetelen voltam: magamnak, másnak. Helyretett a friss levegő, a séta és a tóparti hangulat.

Vasárnap

Elfogyott a tavalyi Advent vagy Karácsony nevű cseppem, amivel az illatmécsest szoktam csepegtetni. Sajnálom, mert olyan illatokat válogattak bele, hogy előhívta az ember hangulatát, lesimította a lelkét. Most maradnak a füstőlők, amiknek illata van, csak a szimbólikája más. Jobb mint a semmi. Az adventi koszorúmon sincsenek gyertyák, nem tudtam menni vásárolni, csak mécseseket gyújtottam a gyertyák helyére. De égnek gyertyák, mécsesek szerte a házban, melegséget adnak.

Otthon maradtak a karácsonyi cd-k, zene csak amit a rádióból foghat az ember, vagy keres az interneten. Az sem rossz, válogathatok!

Éjszaka fagyott, minden nedvesség csillagot formált az éjszaka, kár, hogy a téglákon, autó tetején, s nem a növényeken. Vagy későn keltem, s azokon elolvadt. Későn kelek napok óta, úgy látszik még nem tökéletes a gyógyulásom, órák eltelnek, míg bejáratódok, de ez már a gyógyulás útja.

Végül egy fotó Petrás Mária egy alkotásával, számomra a karácsonyt ők hozzák el, ők kísérik, az Ő csodái!


2011. december 17., szombat

Várakozás





Kormos István: Mozsár



Húsvét előtt, Karácsony előtt

hányszor törtelek-zúztalak!

Dió, cukor, mák,

dió, cukor, mák,

szétzúzódott az a világ,

széttördelődött az a világ,

s te VAGY, hogy lássalak.





Bede Anna: Advent



Fekete a kő,

pereg az eső,

elesik a ló.

Meztelen a tér,

nem lepi be a dér,

nem esik a hó.



Szövöget a köd,

fátyollal beföd,

elvész az irány…

Csalfa zene hív,

eltéved a szív,

eltéved a lány.



Ki odaki jár,

belepi a sár,

mint lapot a szó.

Ki melegen ül,

álomba merül,

semmire se jó.



A toll hevesebb!

Felsír az ecset,

megremeg a húr….

Lepereg az év.

Közeleg a rév.

Közeleg az ÚR.

Mint a mesében

A házunkban töltjük a hétvégét. Lehet, hogy karácsonyi készülődésről kellene írni, de nálunk az  diópucolásban és fenyőkiválasztásban ki is merült. Majd hétvége felé jön el az én (sütő)időm. Most maradjunk a meséknél vagy inkább a realitásnál. Jövök a házhoz, nyitom a kaput, lábam alatt gömbölög a szomszéd Nagyságos asszony (Hypó), aztán, hogy le ne maradjon valahonnan előtekeredik a saját Nagyságos urunk is (Pif). Láb alatt mindkettő, lépni alig tudok. Zsebi a kutyus, mint a gumilabda ugrál fel-le a hátsó kert kerítésénél.

Aztán teszem a dolgom, telik a nap, kel a másik, nézek ki az ablakon egy fekete pofácska néz rám és nyávog. Nyávog könyörögve: enni kérek, napok óta nem ettem! (Nem a fenét! Mondták a szomszédok, még soha nem volt ilyen gömbölyű!)

Aztán lépek, bocsánat lépnék ki a házból, lépek a küszöbre, de inkább a küszöb helyett a macskákra, mert mindkettő ott tekereg. Őrzik a házat, az ajtót, de leginkább a hasukat , hátha így biztosabban falathoz jutnak.
Pifünknek szomszéd mintára tettem ki egy kosarat, igaz nem macskakosarat, egy kosarat, kibéleltem, azóta Hypócska itt lakik, ha kint vagyunk a házban, ha nem, akkor otthon. Van. hogy ketten fekszenek benne, vagyis inkább egymáson kicsi lévén a kosár. Pif. férfiember, pardon kandúrmacska lévén inkább úton van, s ki tudja még hol, kinél? Viszont, ha érkezünk valami belső iránytű rögtön hazavezérli.

Aztán itt van a kút. Az  a legbiztosabb hely, éppen a két ház közt, határon. Kellően magas, belátni a terepeket, mert a szomszédban is kapnak enni ezek a szerencsétlen éhenkórászok. S ahol zörren a kulcs, nyílik az ajtó, oda futnak veszett sebességgel, nehogy lemaradjanak valamiről. Futnak, ha meglátnak, lépni, fát behozni sem tudok tőlük, mert ott vannak láb alatt. S még mondja valaki ezek után, hogy az embernek, ez esetben a gazdasszonynak nincsen becsülete!




2011. december 14., szerda

Betegség

Elkapott valami vírus, s szó szerint leterített. Hasmenés, ami önmagában sem egy buli, ahogy szokták mondani, megtetőzve lázzal. Mindez tegnapra virradóra, s ennek következtében nem voltam se élő, se holt. Szó szerint. Gondolom a vírus nekiment az izmaimnak, lábra szinte alig tudtam állni, karomat nem tudtam felemelni, a többi csak ráadás volt. S ráadásul ilyenkor nincs itthon egy darab alma sem, de van jó barátnő és szomszédasszony. Az egyik gyógyszert hozott, a másikuk almát, krumplit, hogy legyen azért mit magamhoz venni, nem mintha kívántam volna, inkább, hogy a gyógyszereket alátámasszam a gyomromban.

Aztán van miről eltöprengeni az embernek:

1. Legyen itthon mindig papírtörülköző, papírzsebkendő. (Ezekért is mentünk be az általam nem szeretett Tescoba vasárnap. Az áruház már a karácsonyi vásárlás lázában égett, mindent úgy szétpakoltak, hogy az összetartozó dolgokat több sorral odébb találtuk volna meg, ill. láttuk meg, amikor a pénztárnál sorba álltunk. Van amit, pl. pzs meg sem találtam. Azt viszont megfogadtam, ide a lábam soha többé be nem teszem. Itt nem a vevőért, kizárólag haszonért, a vásárlásért van minden. Ilyen áron? Így?)

2. Legyen itthon lázcsillapító, ill. jelezni a családtagok felé, amit elhasználnak - pótolják! Vagy figyeljek én erre? IS?!

3. S nem utolsó sorban a kapcsolatok. Ha nincsenek a segítőim ittmaradtam volna egyedül, lázasan étel, gyógyszer nélkül. Azt hiszem ezt kellett volna előre írnom.

Szóval már a lábadozás útjára léptem, de orvoshoz ma még nem tudtam lemenni, majd holnap, mert vannak itt hurutos tűnetek is, amelyek gondolom szintén gyógyszert igényelnének, ha egy hét óta nem javultak. Azt nem is mondtam kb. egy hete kezdtem némi hőemelkedéssel, hurutos tűnetekkel, Ezekkel dolgoztam, erre fertőződtem rá. S akkor jöhet az újabb, leglényegesebb tanulság, amit százszor megfogadtam, s ugyanennyiszer nem tartok be, pedig nagyon figyelmeztettek rá az orvosaim: ha megfázásod van, azonnal orvoshoz menni, ne játsszál vele!

2011. december 12., hétfő

Talált dolgok

Vagy inkább fellelt kincsek címet kellett volna adnom? Olvasok egy gyermekkönyvet, amelyben
régi ismerősre leltem. Férjem családjának volt rokona, s nagy szegénységben élt és halt meg a hetvenes évek elején. Egy nagynéni támogatta, aki sok alkotását megvásárolta, s később a miskoci Hermann Ottó Múzeumra hagyta. Abban az időben a naív művészek közé sorolták, gondolom tányérjai, s hasonló témájú festményei miatt, mert ezeken falusi életképeket örökített meg.



Csodáltam bokályait, agyagedényeit amelyeken a formát a tányérokhoz hasonló képekkel diszítette, s volt köztük, amely az ősvilági hangulatot is hozta. Ezt nem egy festményén is láthattuk, sajnos a tulajdonunkban lévőket egy betegség elprédálta.

S most belelapozva a gyerekekhez szóló könyvbe éppen az  ősvilági festményeivel találkozom. A Két egér sorozatra is érdemes felhívnom a figyelmet, idézek a kiadó honlapjáról "A Két egér kalandjai gyerekeknek szóló művészeti ismeretterjesztő könyvsorozat; az amiben a Múzeumi Egér és unokatestvére a művészetről beszélget...".


Érdekelte őt a rovásírás, s az akkor még számomra érdekességnek tűnő tányér rejtélyét csak évek múlva értettem meg.


Egyszer egy teozófusokról szóló írás akadt a kezembe, a hitvallásuk az a mondat, ami Buddhát körülveszi. Rég jártam Miskolcon, nem tudom kiállították-e a hagyatékot? A kecskeméti Naiv Művészet Múzeumában találkoztam évekkel  ezelőtt festményeivel, ahogy a neten rákerestem látom aukción is forogtak művei. Örülök, hogy egy gyermekkönyv!!!! szerzői felfigyeltek festményeire, s érdemesnek tartották, hogy gyerekek figyelmét is felhívják rá. (A sorozat erénye, hogy a könyvek végén a bemutatott festmények lelőhelyeit, a múzeumokat is felsorolják, ha jól emlékszem elérhetőséggel is!!)


2011. december 10., szombat

3.

Sokszor írok kesergő bejegyzést, pedig van az én életemben is öröm. A héten ünnepeltük férjemmel a 3. évfordulónkat, miután 40 év után ismét egymásra találtunk. Azóta ez év januárjában össze is kötöttük az életünket, ha még papírforma szerint, de akkor is. Van egy közös házunk, kutyánk és macskánk. Ugye, milyen csodálatos!? A közös élet? Nos, ez még várat magára. Mert ugyebár ember tervez, politika ( s az ő elgondolása, szabálya, törvénye) végez. Meglátjuk, hiszen évek óta távkapcsolatban élünk, de akkor is...!!!

S, hogy hozzam könyvajánló formámat, némileg mentegetve is magam, jöjjön egy mese, rólunk, magyarokról:

"Volt egyszer egy fotográfus, aki utazgatott a  világon, s vicces képeket csinált.  Lefotografálta a Himaláját, és kérdezte a himalájokat, Eléggé himalájos? Eléggé, eléggé, mondták a himalájok, s nevettek. Lefényképezte az eszkimókat, kérdezte tőlük, Eléggé eszkimókás? Eléggé, eléggé, mondták az eszkimók és nevettek. Lefényképezte Londont, kérdezte a londoniakat, Eléggé londonos? Eléggé, eléggé, mondták a londoniak, s nevettek ők is. Egyszer aztán lefényképezte a magyarokat. Eléggé magyarias? kérdezte tőlük, de  a magyarok azt mondták, Ezzel nem tréfálunk! Mit képzelsz? Kapd magad, tűnj el, veled nem fényképezkedünk!"


Ezek után csodálkozhatunk, ha én is néha, vagy inkább többször ilyen magyaros vagyok? S még egy ízelítő a könyvből, ha megtetszett volna valakinek.

2011. december 9., péntek

Várakozás

Nem voltam vagy egy hétig, nem volt gépem, a kölcsön angol billentyűzetes laptoppal pedig több kárt csináltam , mint hasznot. Elúsztak a kommentjeim, bejelöltem magam olvasásra, pedig éppen mást akartam, szóval volt mellényúlás elég. Nekem ez az érintős, értsd egér nélküli számítógéphasználat nem megy. Főleg, ha még a billentyűzet is idegen.

Másik tanulság, eh, inkább megfigyelés a kutyának sem hiányoztam. Ez így van itt is, mint az életben. No, de ezen már ott sem kesergek.

Karácsony. Karácsony? Sajnos még ez sem jelent semmit. Tudom, ilyenkor szépeket kellene írnom, gondolnom, készülődni, de valahogy nem jön össze. (Ennyire negatív lennék? Fáj a torkom, szedem a homeopátiás szert, hogy ne kelljen orvonál ülnöm órákat. Használ majd? Hétvégi tervek, végre szabad hétvége: ház, férj, készülődés. Aztán itt a betegség.. .)

S legyen valami szép is, kedden összegyűltünk az eM csoporttal. Volt egy mesénk, amivel úgy voltam eleinte: miért éppen ez a mese!? Aztán elmerültem benne, s rájöttem a csínjára. A végén állítólag jól kiadtam magamból, ami bennem volt. Haragudtam a királyfira, azt hiszem teljes joggal. Az embernek mintha az élete pörgött volna le a mesén keresztül.




2011. november 25., péntek

Pénz

Szomszéd fiú, cigány fiú, éppen a lehető legtisztességesebb fajtából. Anya munkás, egyedül neveli a fiút. Tanult, jó szakon, lenne is munkalehetősége, de... kellene autó és jogosítvány. Anélkül nincs munka. Munka nélkül nincs pénz, nincs miből venni és szerezni. A kör bezárult. Megy ő is a gyárba, jobb híján. Pedig, ha valaki megérdemelné....

Beszélgetünk tanárnővel, 3 faluban tanít, óra hol itt, hol ott, avagy éppen amott van, valamelyik faluban. Kérdezem, hogy lehet ezt csinálni? Biciklivel? Á, nem autóval. Nézek egyet. Felvételi feltétel: autó és jogosítvány.

Hallgatom  a rádiót: gyermekorvosi prakszisok eladók, vevő, érdeklődés gyér, pedig többen éveket ráhúztak már, van aki hetvenes évei közepén is praktizál még napi szinten. Aki frissen végzett  és ITTHON marad annak nincs rá pénze, részletre venni nincs lehetőség.

Miről beszélünk?



2011. november 23., szerda

Tűz, kályha, duruzsolás


"Egy nagy, szögletes kályha vöröslik a szobában. Annyira ég benne a tűz, hogy belepirul a kályha, de nemcsak a kályha, a csöve is, különösen az alsó könyök.
Amikor elalszik a petróleumlámpa, a plafonon látni lehet, ahogy táncol a tűz. Hajladozik, ugrándozik, dől erre, dől amarra, hol felerősödik, hol elhalványul. A kályha pedig dörmög a tánchoz valamit, mert amúgy mit érne az egész? Ha nem kísérné ének a táncot, csak ugrándozás lenne, semmi egyéb. A kályha dörmögését duruzsolásnak nevezik, és ez csak télen hallható, amikor odakint megkeményedik az idő szíve.

Amikor a kályhákból radiátor lesz, a dunyhából paplan, a hóban nem puhulnak meg a hangok,és nem táncol lámpaoltás után a tűz. A duruzsolás meghal, és az idő szíve, ahogyan a mélyhűtőbe rakott kacsa húsa, kőkeményre fagy."
Faludi Ádám

Faludi Ádám: Hogyan teremtettem a  világot? c. könyvéből idéztem - ismét. Már egyszer írtam róla, s újra elolvastam.  Számomra a gyermekkorom, mese és varázslat, valahol egy letűnt világ, s amit Csillagosi a  blogjában fotókon hoz elénk azt a világot idézi szavakkal.

2011. november 21., hétfő

"Oldó szerek"

Néha kell írni nem szép, azaz nem szalonképes dolgokról. Kérdés az, hogy mi az ami nem szalonképes, a negatív dolgok, betegségek, halál? Annak idején, harmincas éveim elején családi problémák miatt letepert a depresszió. Maga alá gyűrt,  a problémák összecsaptak felettem, csak ültem a körzeti orvosnál és sírtam, sírtam, ő vitt haza. (Hozzá kell tennem az alapbetegségem miatt nem lehet nyugtatózni...) Ha jöttek ezek "rohamok" mindig beszélgetnem kellett valakivel, hogy elterelje figyelmemet a szorongásról, s nem volt mindegy kivel. Megfelelően beszélő ember kellett hozzá, a jobb oldali szomszédom. Semmi különöset nem tett, s ő mégis elérte, hogy ne szorongjak, oldódjanak bennem a görcsök.  Aki volt depressziós azt tudja, én akkor szembesültem vele egy nagy műtét után, mikor napokig lélegeztető gépen tartották az ember miután szétfűrészelték a mellkasát, hogy ennél a fájdalomnál létezik nagyobb fájdalom: a depresszió.

Ebben az időszakban volt még egy "oldószerem", amikor már nem hatott Bartók és a jazz, jött a Magyar nyelvemlékek c. lemez, s ezen az a rész, amikor a holtat temetik, s a föld hull a koporsóra. Hogy miért hatott rám ez nyugtatólag? Nem tudom. Hogy került elő akkor ez a lemez?  - nem emlékszem, a lényeg: hatott.

Az ember ilyenekről nem beszél. Hogy miért írok róla mégis? - egy könyvet olvasok:

 Szeretem Linn Ullmann írásait, aki nem ismeri vagy a név ismerősen cseng: Liv Ullmann lánya. Érdekes stílusban írja könyveit.

A fenti könyvből olvastam az idemásolt részletet:


„Mikor beteg lett, azt hittük meg fog halni, de végül életben maradt. Felgyógyult, újra dolgozni kezdett, és olyasmiket beszélt, amit nem akartam hallani. Például azt, hogy az élete már csak ráadás. Mikor kórházban feküdt, arra kért, hogy olvassak fel neki könyvekből és újságokból. Kérésére egy Moby Dick nevű regényből olvastam fel neki, mert azt hangoztatta Moby Dicket  mindenkinek el kell olvasnia, mielőtt meghal. Nem fejeztük be, nem bírta hallgatni. Végül már csak az Aftenposten ingatlanrovatát olvashattam. Csendes utcára néző, háromszobás, teraszos lakás meg ilyesmik. Az apróhirdetések megnyugtatták. Menj el, nézd meg, nógatott, és én elmentem lakásnézőbe, majd részletesen leírtam neki a szobákat, a teraszt, a beeső fényt.”
Linn Ullmann


Amiért a bejegyzést írtam az utolsó három sor. Érdekes, vannak dolgok, amik kifordulnak szerepükből, jelentésükből, s valahogy mégis hatnak, segítenek. Kinek ez, másnak meg amaz.



2011. november 20., vasárnap

November





Kimentem a házba szombat reggel, aztán ma hazamenekültem. Elkészült a fogam, s hogy is mondják:"a műtét sikerült, a beteg meghalt". Finoman szólva szoknom kell, az utóbbi két hét nagyon sok volt nekem, s valami a levegőben is van. Én nem vagyok vérnyomásos, azaz alacsony inkább, hát ma ezt nem mondhatnám el. Azt tudom, érzem: feszült vagyok, az agyam dobol, csak feküdnék, aludnék.

A fotók tegnap kutyajátszatás közben készültek, míg az akkum le nem merült, mert ugye Murphy úr mindig dolgozik, a töltőm itthon maradt.